MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - Darjeeling

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Darjeeling zenekarral folytatjuk, ők a 23. Peron Music tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A Darjeeling egy 2016-ban alakult alternatív rock / indie pop zenekar: érzelmes, energikus dalok, angol szöveg, elektromos gitárok, önelemzés, túlérzékenység. 2017 augusztusa óta négy klipes dalt jelentettünk meg, koncertekkel végigjártuk Budapest különféle klubjait, néhány vidéki fesztivált, illetve a Kecskemét Fringe különdíjasaként idén még a Sziget Fesztiválon is felléphettünk. Jelenleg első nagylemezünkön dolgozunk.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

A legalapvetőbb cél az önkifejezés, s hogy azt hitelesen, megfelelő minőségben tudjuk tálalni. A zenekar neve analógiaként működik, mert szeretnénk, ha a Darjeeling teához hasonlóan, egyszer a mi zenénkre is különlegességként tekintenének.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Elég nehéz önmagunk egyediségét elemezni, de az talán egyedi sztori, hogy minket nagyrészt nem a barátság hozott össze és nem is az örömzenélés, hanem egyfajta görcsös motiváció, amit korábbi halva született zenei próbálkozások okoztak. Kicsit olyanok vagyunk mint öt hajótörött, akik egymásba kapaszkodtak. A zenei ízlésünk alapvetően nagyon különböző, különféle módokon kerültünk bele ebbe az egészbe, s közben szép lassan megtanultunk egymásra hangolódni. Ez az egymásra hangolódott sokféleség tehet minket valamilyenné.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

A hazai zeneipar egyszerre épül és omlik. Épül, mert léteznek izgalmas tehetségkutatók, színvonalas és befogadó klubok, jó szándékú háttéremberek és szervezetek, egymást segítő zenekarok, állami pályázatok, néhány zenerajongó újságíró, érdeklődő fiatal közönség, internet és sok-sok tehetség. De omlik, mert nincs ambiciózus országos rádió, bezárnak értékes klubok, a popzene kerüli az eredetiséget, a komolyzene fent hordja az orrát, a rockerek meg vannak sértődve, a kapcsolati tőke korrupttá tesz, a potenciális közönség többségét nem érdekli az élőzene és sokan csak okoskodni tudnak, ahogy itt most mi is.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Rossz trend, hogy a Halott Pénz sikere óta sokan akarnak Halott Pénz 2.0 lenni, vagy a Margaret Island sikere miatt Margaret Island 2.0 lenni, meg általánosságban sokan hajlandóak másolatokká válni. Pozitív trend az NKA Hangfoglaló Program évek óta zajló működése, illetve a külföldi ipar/szakma felé való nyitás, például a magyar zenekarok showcase fesztiválokra való segítése.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Meg lehet élni zenélésből, meg lehet halni önkifejezésből.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Mi régen kisgyerekek voltunk, úgyhogy nem nagyon látjuk át a változást. Van, akinek a zenész érték, másnak meg bohóc. Ha a zene nem jelent mást, csak ingyen háttérzajt, akkor lesz a bálványozott sztárokból rajzfilmfigura.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Belőlünk!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A zsűri szempontjából kényes, mert almát körtével nem lehet összehasonlítani és talán végső soron hülyeség is pontozni. A feltörekvő zenekarok számára viszont nagyon hasznos lehet, amennyiben kapnak értékes szakmai visszajelzést, megismernek más kortárs zenekarokat, ezáltal ellesnek egymástól ezt-azt, szövetséget kötnek, de már eleve jó bemutatkozási lehetőség is lehet egy-egy ilyen alkalom.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

A mostani fiatal és feltörekvő halmazban nagyon sok a színes és izgalmas zenekar. Sokan közülük már évek óta léteznek, de még nem tudták áttörni a falakat, mert nehezen jut el a zenéjük a potenciális közönségükhöz.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon örülünk, hogy vannak!

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Többségében nem lenne baj sem a klubok tulajdonosaival, sem a szervezőkkel, sem magával a helyszínnel, sem a hangtechnikussal, sem pedig az előadókkal, de a fizető közönséget a kihalás veszélyezteti - főleg a kevésbé ismert formációk esetén -, ezért minden elkezd a pénzről szólni, mindenki önző és idegbeteg lesz, így iszonyat nehéz előre lépni. De muszáj!

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Egy olyan országos rádió, ami nem a mainstream popzene trendjeit visszhangozza, hanem a magyar könnyűzenei kultúra színesítését és népszerűsítését tűzi ki célként. Könnyűzenei edukáció a köznevelésben és zeneiskolákban. A médiatörvény rádiós magyar zenei kvótát érintő módosítása, hogy az a jövőben ne tehessen keresztbe az angolul (vagy más világnyelven) éneklő formációknak. Még több figyelem és támogatás a könnyűzenei export és showcase programok részére.

Köszönjük a beszélgetést
https://www.facebook.com/darjeelingbandofficial/


 

 

2018. szeptember 24. 17:00

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA