MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - AŽUR

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort az AŽUR zenekarral folytatjuk, ők a szarvasi- Dobbantó tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Tagok:
Baka Rebeka- ének
Bakos Attila- basszusgitár
Bakos Zita- billentyű
Kőhegyi Bence- dob
Miklós Dávid- gitár

Mi vagyunk az AŽUR zenekar. A nagymamámon kívül eddig senki nem tudta mit jelent ez. Csipkekötés. Nem volt szándékos, csak felmerült az ötlet, hogy legyünk „piros”- én azt gondoltam legyünk inkább „azur”. A haček felkerülése annak köszönhető, hogy csehül tanulok, és szeretem, hogy meglágyítja a mássalhangzókat. Ahhoz hasonlítanám, ahogy a szövegeket próbáljuk a zenénkkel egy kicsit könnyedebbé tenni.

Tavaly februárban kezdtünk el közösen dolgozni így együtt. Többen több oldalról már korábban is ismertük egymást, de nagyon izgalmas volt összeállni. Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy saját dalokat írunk.

A dalok zenei részét közös munkával gyúrjuk egybe, a hangszerelés legnagyobb részét Zita végzi, a szövegeket én írom.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Van több is. A zenekar legfőbb vágya, hogy a zenénk és a szövegek minél nagyobb közönséget érintsenek meg.mA szövegek legfőképpen rólam szólnak, és remélem, hogy ezeken a történeteken keresztül sikerül reményt adnom másoknak is, hogy sosem vagyunk egyedül, legyen bármekkora a káosz is körülöttünk.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Próbálunk kialakítani egy olyan hangzást, amiről akár már most is, de később mindenképpen el lehet mondani, hogy ez az AŽUR.
Ezen felül pedig a szövegek köré teremtünk egy olyan szférát, ami a mi világunkat jelenti.
Ami talán egyedibbé teszi még a produkciót, hogy a zenekarból 4en is éneklünk, tehát a főének mellett megszólal 3szólamú vokál. Ez egyébként a klasszikus zenei előéletünknek köszönhető a leginkább.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Reméljük, hogy felénk tendál.  Észlelhető, hogy az elektronikus zene egyre nagyobb teret követelk magának, ezzel mi is számolunk, de emellett nagy az igény az előzenére is szerencsére!

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Pozitív, hogy egyre nyitottabb és érdeklődőbb a közönség. Ebből adódik, hogy a zenei sokszínűség tért nyerhet.
Negatív, hogy a szervezési munkálatok megnehezítik a zenekarok életét.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Igen. Sok munkával, nagy türelemmel, szakadatlan kitartással és egy kis szerencsével.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Elég vegyesek a tapasztalatok, főleg induló zenekarként. Sokan nem tudják és nem is tudhatják, hogy bizonyos produkciók mögött mekkora munka van, de talán egyre inkább elfogadott lesz, hogy nem csak a 8.00- 16.00-ig tartó beosztás jelenti a munkát.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Mörk.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Jónak tartjuk, hogy a tehetségkutatók által is egyre több zenész tudja megmutatni, hogy mit tud. Ezzel együtt pedig olyan szakmai visszajelzéseket kapunk, ami által tudunk fejlődni. De itt most nem a televíziós részére gondolunk.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Ahhoz, hogy a zene szeretete és az arra való igény megmaradjon még jó sokáig, elengedhetetlen, hogy a fiatalok is bátran kezdjenek zenét tanulni. A zene további sorsa mindig a fiatalabb generációk kezében van, fontos, hogy megfelelő oktatás mellett lélekkel muzsikáljanak.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon szeretjük őket. Tetszik az a kezdeményezés is, hogy vannak olyan színpadok, ahol kifejezetten odafigyelnek a fiatal zenészekre. Reméljük, hogy egyre több lehetőségünk lesz eljutni fesztiválokra, és nagyon örülünk, mert augusztusban megyünk a SZIN-re 

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Bővül azoknak a helyeknek és társaságoknak a köre, ahol menő az élőzene. Ez elég szuper. Viszont szerintünk nagyobb nyitottságra volna szükség a klubvezetők/ rendezvényszervezők részéről az új zenekarokkal szemben. Előfordult, hogy olyan feltételek mellett játszhattunk volna, ami nem volt teljesen tiszta, de mire elintéztük, hogy minden frankón menjen, az ígért időpont már másé volt. Hát valahogy ezt egy kicsit meg lehetne reformálni

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A zenei oktatásra fektetnénk a legnagyobb hangsúlyt. Sok műhely van, ahol lehet fejlődni, tanulni mesterektől. Ez nagyon hasznos, és fontosnak tartanám, hogy nagyon figyelmet és támogatást kapjanak ezek az intézmények. Iskolán belül pedig a tanárok és a diákok rugalmasságára van szükség, aminek segítségével új és izgalmas dolgok születhetnek. Nem szabadna beskatulyázni előadókat és zenekarokat. Legyünk nyitottak! 


2017. június 21. 06:05

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA