MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Hangfoglaló Program múltidéző sorozatának következő vendégei: Závodi János és Köves Miklós

Márciusban Závodi János és Köves Miklós zenészekkel, a Piramis tagjaival folytatódik a Hangfoglaló Program Azok a régi csibészek című sorozata. A nosztalgikus hangulatú múltidézés helyszíne ezúttal is a Magyar Rockhírességek Csarnoka lesz. Érdemes időben regisztrálni, mert hamar elfogynak a helyek!

Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét. A poptörténeti talkshow következő – március 29-én esedékes – eseményén is Lévai Balázs kérdezi a Piramis két tagját életútjukról, zenéjükről, zenekarukról. A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról.

Závodi János a Miniben kezdte pályafutását, majd a Kex együttesben zenélt, amely formáció a korszak egyik legkülönlegesebb kezdeményezése volt. Ezután a Non-Stop következett, ahol már együtt játszottak Köves Miklóssal. Az egyik legfontosabb állomás karrierjében a Piramis együttes volt, amellyel hatalmas sikereket értek el a zenekar feloszlásáig. Závodi János volt a Hobo Blues Band, a Rhythm and Blues Branch (R.A.B.B.) és a Tunyogi Rock Band tagja is, amellett, hogy alapított egy Cream emlékzenekart, és számos művésszel működik együtt vendégzenészként. Az újjáalakult Piramissal (eleinte Piramis Plusszal) a mai napig koncertezik. 2016-ban Révész Sándor és Závodi Piramis-évek címmel kezdtek közösen turnézni.

Köves Miklós játszott a Phantomsban, a Futuramában és a Non-Stopban, mely együttessel számos klubkoncertet és fesztivált zenéltek végig. Som Lajossal két évig tartó külföldi vendéglátózás után alapították meg a Piramist, a magyar könnyűzenei élet egyik legnagyobb hatású együttesét. A banda feloszlása után színházi produkciókban vett részt, és több híres színész nagylemezén is közreműködött. Majd elindította a R. A. B. B. együttest Török Ádámmal, mely formációval jelentős külföldi sikereket arattak – jártak Ausztriában, Svájcban, Törökországban és Finnországban is. Köves az újrakezdő Minibe is beszállt, és 2009-től az újjáalakult Piramis tagja.

A 2018. március 29-én esedékes, soron következő beszélgetésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az rsvp@hangfoglalo.hu címen lehet.


2018. március 25. 08:50

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA