A gitárock mesterei – Sipeki Zoltán (Pipi) – 2.rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Sipeki Zoltán Pipi elsősorban az akusztikus gitár avatott mestere, ugyanakkor a klasszikus rock-blueshoz sem lett hűtlen. Huszonhét esztendeje tagja Zorán kísérőzenekarának, emellett a Lead Zeppelin tribute csapatban ontja a szólókat. Korábban kipróbálta magát Deák Bill blues formációjában, majd Rudán Joe Codájában, de stúdiózenészként több más produkcióban is.
Épp tizenöt éve alapítottátok a Móra Erzsébet és Gál Gábor nevével fémjelzett Budapest Acoustic Bandet. Mi volt a zenei célkitűzés?
A banda alapját a Gál Gabival alapított duónk adta, ahol énekes nélkül, csupán két akusztikus gitárral szólaltunk meg. Nem a Tátrai Tibusz és Totya féle latinos jellegű muzsikát nyomtuk, hanem átdolgozásokat és saját dolgokat csináltunk. A hangsúly az akusztikus megszólalásra helyeződött. Amikor Gabi megismerkedett Móra Erzsi énekesnővel, attól kezdve trió formációban játszottunk. Erzsi jót tett a produkciónak, kinyíltak a lehetőségek. Elkészítettünk egy sikeres zenei anyagot, ami aranylemez lett, azon még én gitározom Gabival.
Az általad is emlegetett MTV/unplugged koncertek megtették a hatásukat. A kilencvenes évek eleje óta divatba jöttek az ülős, akusztikus előadások. És vele az átiratok. Mi a véleményed: elegendő egy elektromos hangszerekre megkomponált szerzeményt ugyanazon hangszereléssel átkonvertálni „csöndesebb” hangzásba, és mindenféle változtatás nélkül akusztikus formában előadni?
Az akusztikus gitáron eleve másképpen kell játszani, mint az elektromoson. Bár mindkét esetben ugyanazon hangszerről beszélünk, mégis különböznek egymástól. Nem lehet ugyanúgy pengetni az egyiket, mint a másikat; mindkettő más és más technikát igényel. Az unplugged lényege, hogy az eredetileg „hangosra” írt dalokat akusztikusra dolgozzák fel. Így nyilvánvalóan a megszólalások is megkülönböztethetőek egymástól. Más kérdés, hogy részemről nem nagyon szeretem az ilyen átiratokat; sokkal inkább kedvelem, ha valamit eleve akusztikus hangzásra írnak. Clapton, aki az unplugged-ot népszerűsítette, bluesokat írt át, amelyek persze kivételek az előbb említettek alól. Az előbbire hadd hozzak mindjárt egy rockzenei példát: a Led Zeppelin – Immigrant Song című szerzeménye akusztikus gitárral előadva meglehetősen furcsán hat – „zizeg” –, amíg ugyanezen (harmadik) album „B” oldala, vagyis a másik öt nóta, eredendően akusztikusra íródott. Zorán zenéjét eredendően alkalmasnak tartom az unplugged-ra.
Az imént szóba került Rudán Joe és a Coda, ahol viszonylag rövid ideig gitároztál, és ahol főképp Led Zeppelin-dalok kerültek terítékre. Ez előrevetítette a Lead Zeppelin tribute-banda megalakulását?
A Zeppelin mellett a Deep Purple-t nyomtuk, egyetlen saját lemez a Codával is készült. Eredetileg pécsi banda volt, onnan költöztek Pestre. Jeze (Jezerniczky Tamás) nem tartott velük, ezért új gitárost kerestek. Joci tudta, hogy Bill-lel játszottam, tudta, hogy régóta Zoránozom, és azt is tudta, hogy szeretem a Zeppelint, így esett rám a választása. Két-három évig tartott, utánam az ifjabb Tornóczky Feri jött. A Lead Zeppelin jóval később, 2004-ben egy Zep-emlékműsor kapcsán jött létre, a kettőt – elméletben – a tiszteletük tárgya köti össze. Itt hadd említsem meg, hogy korábban több ilyen emlékestet is szerveztek (Zeppelin, Purple, Blood Sweat and Tears) amelyeket Póka Egon hozott össze a szakma „krémjének” közreműködésével. Ezeken mind részt vettem, és kihívásnak tekintettem, hogy különböző feladatoknak kellett megfelelnem. Sokat tanultam belőlük.
Térjünk rá a szakmai részekre! Melyik típusú gitárt részesíted előnyben, és milyen alapokat használsz hozzá?
Alapvetően négyféle gitárra volt és van szükségem: nylon-, illetve fémhúros akusztikusra, az elektromosok közül pedig egy szimpla-, illetve dupla hangszedősre. Ezek a békésebb, illetve a rockosabb hangzáshoz kellenek. Az előbbinél örültem, ha megfelelő hangszerre akadtam, s még csak nem is ragaszkodtam feltétlenül a balkezes verzióhoz. Szerencsére ezeknél nem kellett potmétereket kerülgetni, egyszerű áthúrozással megoldottam a problémát, inkább a hangszer súlyát vettem figyelembe. No és azt, hogy jól szóljon.
Az elektromos gitárok közül a Fender Stratocaster a békésebb megszólaláshoz szükséges; ezen kívül ott a Gibson Les Paul Standard változata, amely a rockhoz tökéletes. Legújabb szerzeményem egy német Duesenberg, érdekességképpen a cég korábban autókat gyártott… Lee Olivértől vettem meg, aki szintén balkezes. Ezzel a gitárral a Gibsont váltottam ki, mivel többféle dolgot ki tudok hozni belőle.
Miként a gitárok, a felszerelés is változik. Egyaránt használtam Marshall és más típusú fej-ládát valamint kombót is; mivel a derekam tönkrement, így a rockzenénél az egyre kisebb méretű, könnyebben szállítható cuccok irányába tolódtam. Jelenleg egy Taurus elnevezésű, lábhoz elhelyezhető erősítőnél tartok, s ez egy hangszórós ládával szólal meg. Az intellektuális, vagyis az akusztikus muzsikánál vonalból játszom. Ilyenkor a tiszta hangszínek dominálnak, sokkal kevesebb a drive-os megszólalás. Ehhez valamilyen – legtöbbször Line 6 – kütyü szükséges, de ez sem állandó, változhat. Szerencsére most szól a legjobban a felszerelésem, pedig az előbb elmondottakat figyelembe véve, most kellene a legrosszabbul szólnia… Azt azért elárulom, hogy a Lead Zeppelinben mindig kölcsön ládával játszom.
Pályafutásodon végigtekintve arra lehet következtetni, hogy a hagyományos vintage gitártechnika híve vagy. Jól gondolom?
Miután nagyrészt akusztikus gitáron játszom, ez meghatározza a technikát is. A bluestól a rockig, a funkytól a countryig, a punktól a metalig sokféle zenei stílus létezik, a lényeg, hogy ennek megfelelően kell a gitározási technikákat is alkalmazni. A sebesség is a zene stílusának, illetve az interpretált zenének a függvénye. A mai modern rockzenében fontos, hogy a gitáros gyorsan tudjon játszani. Ha alkalmazott zenész az illető, nem válogathat, mindenféle technikát muszáj ismernie; saját jogon viszont azt játszik, amit tud. Ez esetben nem kell annyira szerteágazónak lennie, akár egyféle dologra koncentrálhat, arra esetleg nagyon. Legjobb persze, ha a muzsikus minden stílusban és technikában otthon van.
Ami engem illett, ismerem az újabb technikákat, akár négy ujjal is tudok tappingelni. Nem mondom, hogy élvezem, mert nagyon oda kell figyelni, hogy véletlenül se rontsam el. Pontosan azért szeretem az egyszerűbb dolgokat, mert azt jobban tudom élvezni. Amúgy érdekelnek az újítások, pár éve hüvelykujj pengetővel játszom. Ennek az újdonságon kívül kényelmi okai is vannak, váltáskor például nem kell szájba venni a pengetőt. Igaz csak egy irányban használható, visszafelé nem lehet vele pengetni. Miután nem vagyok mindenáron gyorskezű gitáros, inkább az akkordbontogatásban jeleskedem, valószínűleg ezért alakult úgy a sorsom, hogy nem csupán a villany-, de az akusztikus gitár mellett is elköteleztem magam. Arról nem beszélve, hogy a kor előre haladtával az ember egyre jobban fárad, egyre nehezebben megy a gyors játék. Csak megerősíteni tudom az imént elmondottakat: ha valaki session zenész, mint én, jó, ha mindent tud, ami a gitározással és persze a zenével összefügg.
Jól érzed magad ebben a pozícióban? Elégedett vagy önmagaddal és azzal, amit csinálsz?
Igen. Nem csinálok sok mindent, de azt, amiben benne vagyok, élvezettel csinálom. Régen rossz, amikor valaki túlvállalja magát, és csak azt várja, mikor nem kell játszania – dolgoznia. Lehetne, de nem akarok kétszer annyi pénzt keresni, mint amennyi megadatik. Minek? Tökéletesen elégedett vagyok. És azt gondolom, ez mindennél fontosabb.
Hegedűs István
2020. április 5. 09:32