MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”
Támogatásával

A főnix hét csodája

Három év után új stúdióalbummal jelentkezett a P. Mobil. A megjelenést megelőző turné, de a borító tanúsága szerint is tetten érhető a kapcsolat a „gonosz nagy madár” és a Csoda történt madara között, amelyre nyilvánvalóan rávetül az idén negyvennyolc éves örökmozgó banda sokszor kilátástalannak tűnő küzdelme. A főnix, mint ragadozó vérben, izzó parázsban, mocsokban jött a világra, s annak megfelelően is élt: kíméletlenül, de tiszta, világos célokkal, a természet törvényeit betartva. Ha nem így tesz, menthetetlenül elpusztul. A P. Mobil a legendás madárhoz hasonlóan nem csupán a túlélésért, de kitűzött céljai megvalósításáért is harcba száll. Schuster Lóránttal beszélgettünk.

A borítót nézegetve felmerül a kérdés: mi a kapcsolat a „vad főnix madár” és a csoda között?

A tavalyi turné a Főnix éjszakája címet viselte. Mint tudjuk, a madár porrá ég, és a földből kiszakadva újra szárnyal. Nem véletlen, hogy a főnix-legendával kezdtünk, amely bevezette a Csoda történt albumot, és a hozzá kapcsolódó turnét. A címadó szám Jánoskáról, a születéséről és arról szól, hogy betegségemből felépülve megmaradtam, amelyre nagyon kicsi volt az esély. Ezáltal a zenekar lehetőséget kapott a folytatásra. És ez óriási dolog. Olyannyira, hogy úgy gondoltam, ez a lehető legjobb cím lehet a lemeznek.  
  
Már a Farkasok völgyénél is tetten érhető az a fajta megszólalás, amely a legjobb hagyományokat őrzi, ugyanakkor tagadhatatlanul az új Mobil hangzást is magában foglalja. A Csoda történt anyagánál, ha lehet, erre még rádobtatok egy-két lapáttal.

Többször is beszéltünk arról, hogy mindig a zenéből kell kiindulni. Peter Gabriel ezt a megállapítást még azzal is megfejelte, hogy emellett a legfontosabb tényező a ritmus. Nem volt szándékomban koncepciós lemezt készíteni, sem pedig egy adott sémára, kaptafára ráhúzni a nótákat. Mégpedig azért nem, mert minden egyes számnak volt egy adott ritmusképlete, hangulata, belső világa, amely az emberben képes megmozdítani valamit, amiből aztán megpróbál szöveget írni.  Nálunk nem a kész versre próbáljuk ráhúzni a zenét, hanem fordítva, és ez eddig jól bevált. A fiúk által hozott dallamok pedig ezeket a gondolatokat hozták ki belőlem. Összefoglalva tehát, egy szám megírásához a benyomások, élmények, hangulatok, érzések és a zenével való szoros együttműködés a legfontosabbak. Ez így volt a múltban, és a jelenben sincs másképp. A nagy P. sorozat eddigi utolsó, negyedik tripla CD-je a Baranyi-évek, valamint a most megjelent Csoda történt anyagnak a korábbiaktól eltérő, és az utóbbiakkal azonos a hangulatvilága.

A tagság kicserélődésével új szerzőket, s velük új színezetet, hangzásvilágot kapott a zenekar. Mennyire nyesegeted az ötleteket, témákat, anyagot?

Folyamatosan.  Azért került fel hét szám az új CD-re, mert a hozott anyagokból csupán ennyit tudtam kiválasztani, ennyi bizonyult megfelelőnek. Nem mintha kevés lett volna a felhozatal, de a kimaradtak valamilyen okból nem fértek bele az elképzelésbe. Többen megkérdezték, miért csak a Dobszay-vers szövege szerepel a booklet bortóján? Nagyon egyszerű: az utolsó pillanatig  görcsöltünk a számokon, még akkor is, amikor a borítót és a füzetet már le kellett adni a nyomdának. Tehát az idő rövidsége ugyancsak közrejátszott abban, hogy pont ez a hét szám, és így, ezzel a verzióval jelenjen meg az albumon. Például a Hógolyót a koncerteken már másképpen fejezzük be, mint az a felvételen hallható. Tervbe vettük a Csoda történt második részének elkészítését körülbelül ugyanennyi felvétellel, és elképzelhető, hogy az a Második csoda címet kapja majd. Ám ez még nincs eldöntve. Az viszont igen, hogy jövő nyár elejére kerülne a boltokba, amelyet szokás szerint meg is turnéztatunk; a Csoda történt mindkét részét ugyanakkor dupla LP-n is megjelentetjük. Maradt tehát még muníció a következő lemezanyagra, ám ezeknek némileg még érlelődniük kell. A kérdésedre visszatérve: ha valaki hoz egy alapötletet, azt minden esetben közösen dolgozzuk ki, és ahogy említettem, később arra készülnek a szövegek.  

Mi sürgette a megjelenést? 

Fontosnak tartottam, hogy három év után új zeneanyaggal jelentkezzünk, és az a Volt egyszer egy Ifipark… koncerten a nagyközönség számára hozzáférhető legyen. Mint ahogyan azt is, hogy a nyári turnén pár nótát már bemutassunk erről. A későbbi Kincsem Park rockfesztiválon a korábbi kettővel szemben immár négy számot tűztünk műsorra, amelyet nagyon jól fogadtak az emberek. Azt mindig az idő dönti el, hogy mi és mennyi fér bele egy kétórás P. Mobil-koncertbe.    

A Csoda történt album összhatásában – számomra legalább is – érzelemdúsabbnak tűnik a korábbiaknál. Több szerelmi témával foglakozó dallal is találkozhatunk. 

Pedig nincs rajta több szerelemmel foglalkozó téma az átlagnál. Az eddigi gyakorlatban egyébként nem egyedülálló az érzelmi szál megjelenése, hiszen akár a Csillag leszel, az Örökké szeress, a Szép voltál,  vagy az Újra kezdeném – és még sorolhatnám –, mind ebben a témakörben mozog. Talán sikerült átadnom dalszövegben azokat a hangulatokat, amelyek a dalok hatására értek. Most is van a fejemben két-három baromi jó téma…

Ezeket lejegyzeteled, vagy rögzíted valahogy?

Nem. Eleinte csak gondolok rá, s ha megmarad, valamikor majd sorra kerül. Ha elfelejtem, akkor az annyit is ért. Persze volt egy-két ötlet, amelyet sajnáltam, hogy elsikkadt; próbáltam előkotorni az agyamból, de sajnos nem jártam sikerrel.

Nézzük sorban a dalokat! Az első a bonobó: érdekes párosítás a különleges majomfajta és a szerelmesek között, ráadásul mindez a mai kor informatikai, virtuális világába helyezve.

Egyrészt ennél a számnál is a zene hatása érvényesült, ugyanis a középrészbe nagyon jól beénekelhető az, hogy „bonobó”. Róluk tudni kell, hogy a nőuralom mellett – szemben a csimpánzokkal, akikhez genetikailag a legközelebb állunk – ezek a kis majmok rettenetesen békések: nem foglalnak el területeket, nem pusztítják el és eszik meg egymást. Ezzel szemben bármilyen gondjukat, feszültségüket szeretkezéssel vezetik le úgy, hogy mindenki mindenkivel, mindenhogyan… Ennek következtében lenyugszanak, és béke van. Pont úgy, mint annak idején a hippiknél, ahol az egykori jelmondat így szólt: „make love, not war!”, vagyis „szeretkezz, ne háborúzz!” A szám ennek az ideológiának a mai változatát (mint internet, skype, szelfi bot, Facebook, stb.,) ismerkedési terepét, szokásait szimbolizálja.   Másrészt a refrén ötlete Danitól (Tarnai Dani basszusgitáros – H.I.) származik, aki azt vallja, hogy „azok a lányok tetszenek, akik szóba állnak velem”.  Emellett, és ez nagyon fontos, hogy mint kezdőszám rettenetesen üt.

Az imént beszéltünk arról, ami a címadó szerzemény meghallgatása után mindenki számára világos: a csoda a felépülésed, ami viszont nem csoda, a kisfiadhoz kötődő mély érzelmek. A szövegötlet a betegségedet követően született, vagy korábban is motoszkált benned?

Ne arra gondolj, hogy elhatároztam, most Jánoskáról akarok írni! Különböző emlékek tolultak fel bennem, amelyek aztán összeálltak egységes szöveggé.  A mondanivalót a zene hangulata, ritmusa adta. Az előző lemezen is megérintett hasonló téma: a Nagyon fáj soraiban az elődökhöz, faterhoz, nagymutterhoz való viszonyulásomról írtam: „Szemeddel nézek, hogyha látok/A bőrödön érzem, mikor fázom”. A végére először nem találtam meg a megfelelő lezáró sorokat, aztán az is beugrott: „Kezdettől voltál, én is vagyok”. De említhetném azt az emléket is, amelyet tényleg megéltem, amikor a régi időkben az egyik művelődési ház buliján „Én láttam sírni a srácot/Mikor a zenekar Hendrixet játszott”. 

Hógolyó: igazi „schusterlórántos”, odamondogatós nóta. Akinek netán hiányzott volna a korábbi ironikus, keményebb hangnem, itt megkaphatja.

A refrénnel kezdeném: „Hógolyó, soha nem lesz belőled lavina”. Ugyanis a lavinához nagyon jól összegyúrt hógolyóra van szükség, amely gurulás közben képes arra, hogy környezetéből összeszedje a havat és lavinává növekedjen. Ez a történet a mai gyerekekre aligha jellemző. Egyszerűen azért, mert nem élték át azt, amit a mi generációnk: „Megtanultunk úszni, gúzsba kötve, forró zsírban, háton”. Behoztam a közelmúlt egyik történését is azzal, hogy „kinn a parton kanos edzők vártak”. Ezen kívül írtam azokról az emberi roncsokról, akik valamilyen oknál fogva sokkal idősebbnek tűnnek valóságos koruknál. Vagyis előre láthatólag nem fogják megérni azt a kort, ahogyan most kinéznek.

Mivel szeretnél, ha nincsen szíved? Hamisítatlan blues, jellegzetes gitárriffel.

Zsolt (Szebelédi Zsolt – dobos – H.I.) hozta a blues-témát, én pedig megkértem Lacikát (Baranyi László énekes – H.I.) , az első két sorra próbálja ráénekelni, hogy „mivel szeretnél, ha nincsen szíved?”. Megtörtént, és nagyon jó lett. Mutattam is neki a vonalas füzetemben levő szövegtémákat, amelyben ugyanez már korábbról le volt írva.  Előhúztam, és ez volt az a pont, amiből ki tudtam indulni.  Ezután az ember el kezd turkálni a saját életében, az emlékeiben, az érzéseiben, majd összerakja belőle szöveget. Lehet szív nélkül szeretni, csak az egy másfajta érzelem.  Nem lehet mindig minden kerek és tökéletes, vagyis „nem akarom, hogy az ég mindig kék legyen”, meg azt se, „…hogy a fű mindig zöld legyen”. Az életben, és persze a párkapcsolatban akkor is meg kell találni a szépséget, amikor a körülmények nem éppen a legideálisabbak.  Nem fontos, hogy a nőd gyönyörű legyen, sokkal inkább az, hogy szót értsetek, és felfedezzétek egymásban a közös értékeket. Hogy jól érezzétek magatokat együtt.  A történet úgy válik „dupla fenekűvé”, hogy oda-vissza érvényes, tehát a férfi éppúgy elénekelheti a nőről, mint fordítva.  

Még egy érdekesség: Láncos körhinta.

Több nyári koncerten játszottunk a körhinta és a vattacukor között, ahol Szabó Peti – mintegy válaszként az üvöltözésükre – nagyon jól utánozta a hintásokat. Említettem korábban, hogy Magyarországon nem mindig megfelelőek a körülmények egy rock koncert megrendezésére. Egy-egy falu-, vagy városnapi rendezvényen azért, hogy lehetőleg a település apraja-nagyja jól érezze magát, a színpadot összehozzák a vurstlival, ahol műsor közben, vagy éppen a két szám közötti felkonferálásba beleüvöltözik a körhinta, vagy egyéb vidámparkot idéző eszköz kezelője azért, hogy odacsalogassa a bámészkodókat.  Abba persze nem gondolnak bele, hogy mindez zavarja azokat, akik igazából a zenére, és/vagy a színpadi történésesekre kíváncsiak.

Helló, hogy vagy? – Mi adta az ötletet?

Többször előfordul, hogy találkozol valakivel, köszöntök egymásnak, ám igazából egyik fél sem tudja, kivel beszél éppen. És akkor jönnek a szokásos kérdések, persze általánosítva: „Ott vagy még?” „A feleséged?” „Lelépett” „Az enyém is”. Egy pár percet elvagytok így, majd mindenki megy a maga útjára. Amikor elváltatok vagy eszedbe jut, kivel beszéltél, vagy nem. Személyes élményem, amikor ötven év elteltével találkoztam egy osztálytársammal, akit nyilván nem ismertem meg, az arca mégis ismerős volt. Ebből születtek a sorok, hogy „Megjegyzem az arcod újra”, hiszen ki tudja, találkozunk- e még az életben valaha.  Mindemellett a szövegben van még egy nagyon lényeges rész: azért, mert a feleségem lelépett, „… ez még nem elég ok arra, hogy buzi legyek”. És most felejtsd el a dolog szexuális értelmezését, itt egészen másról van szó! Azért, mert a világ olyan, amilyen, nem jelenti azt, hogy azonosulnod kellene vele. Vagyis egy adott esemény bekövetkeztével nem szabad összeomlani, hanem meg kell keresni a megoldást. Hiszen annyi szépség van az életben!   

Az album legsúlyosabb mondanivalót hordozó dalának szövegét, legerősebb darabját Szebelédi Zsolt és Dobszay Karcsi írta. Hogyan jött az ötlet, hogy megzenésített vers legyen a lemez záró száma, és miért épp most került elő tizenhárom év után?

Amikor a számot először játszottuk koncerten, a végén egy pillanatnyi csend lett. Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy leessen és csilingeljen a bélás. Szerencsések vagyunk, mert a Mobil közönsége sokkal befogadóbb, értelmesebb az átlagnál…

… És tud „schusterlórántul”…

… Én pedig tudok „közönségül”. Lehet, hogy így nincs szükség közöttünk tolmácsra. De nézzünk egy kis történelmet! Érdekes, amint a második világháborút követően a megszállt Ausztriából 1955-ben kivonultak az oroszok, nyugati szomszédunk azonnal bejelentette az ENSZ-nél, hogy az úgynevezett védőhatalmi státusát kiterjeszti a világban élő valamennyi osztrák származású polgárra. Ugyanezt kellene tennie Magyarországnak is. Hihetetlen az a közöny, nemtörődömség, ahogyan az ország az ilyen-olyan okból hazája elhagyására kényszerült, máshol egyébként nagyon is megbecsült honfitársainkkal bánik. Ami különösen fájó volt számomra, hogy 2004. december 5-én kb. másfélmillió ember nemet mondott a kettős állampolgárságra. A másik másfélmillió – velem és a zenekarral együtt – igennel szavazott.  Az viszont hihetetlenül felháborított, hogy az akkori hatalom ellenpropagandája következtében a nyolcmillió szavazásra jogosult állampolgárból öt millióan el sem mentek véleményt nyilvánítani. A voksolást követő napon Dobszay Karcsi végtelen szomorúsággal írta meg ezt a verset. Nem sokkal később egy felvidéki lány hátborzongatóan gyönyörű előadással elszavalta ezt a Testnevelési Egyetemen, ahol a szervezők „elfelejtették” megemlíteni a költő nevét. Ennek lehetett a következménye, hogy a szerző személye méltatlanul elsikkadt. Még politikusként a kárpátaljai Szalókán járva, ahová magyar nyelvű könyveket szállítottunk a helyi iskolának, a gyerekek műsorral kedveskedtek nekünk. A tanító néni úgy konferálta be a Ne féljetek, nem megyünk haza verset, mint fiatal, ismeretlen erdélyi költő művét. A műsor végén a szavalást megköszönve felvilágosítottam az igazságról, amelyre azt reagálta, tulajdonképpen mindegy, hogy ki írta: így is népdal lett belőle.  Azóta nem hagyott nyugodni a gondolat, megbeszéltem a zenekarral, hogy meg kellene zenésíteni ezt a verset. Két változat született, ebből Zsoltié nyert. Érdekesen oldottuk meg a lecsengést: a „nem megyünk haza” ismétlődése során fokozatosan a „megyünk haza” következik, majd a legvégén marad a sokkal pozitívabb üzenetű – „haza”. Tartottam Dobszay Karcsi véleményétől, de szerencsére neki is tetszett ez a megoldás. A számnak a mai helyzethez annyi a köze, hogy ismét nagy szükség van a magyarok széleskörű összetartására, különben menthetetlenül elveszünk.

Hegedűs István


2017. október 3. 19:07

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA