MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

40 év beat és rock and roll

Eredetileg saját szórakoztatásukra, csupán néhány koncertre alakultak, arra azonban ők sem gondoltak, hogy a négy évtizedes pályafutásukat is majd együtt ünnepelik. A több tagcserét, bővítést megért Old Boys mára tíz zenealbum, valamint a zenekar történetét feldolgozó könyv, illetve koncertvideó tulajdonosa. A neves jubileumot méltó körülmények között – természetesen fergeteges koncerttel és sztárvendégekkel – ünnepelték meg az Erkel színházban. Kevesen tudják, hogy Radics Béla legendás Gibson gitárjának első tulajdonosa épp az Old Boys együttes alapító-zenekarvezetője, akivel a zenekar múltjáról és jelenéről beszélgettünk, s persze szót ejtettünk a kalandos utat bejárt emblematikus hangszerről is.

Nemrég előkerült Radics Béla rég elveszettnek hitt, legendás bíbor Gibson gitárja amelynek – úgy tudni – eredendően te voltál a első tulajdonosa. Mit lehet tudni erről a hangszerről, és miért pont emellett döntöttél?

Az első zenekaromban, a Syncom együttesben szólógitáron játszottam. 1962-ben, az alapítás évében nemigen léteztek Magyarországon hangszerboltok, a Thököly úton volt egy hangszerjavító mester, ahol szegény édesanyám nagy bánatára 1963 őszén megláttam egy Gibson Les Paul gitárt. A látvány lenyűgözött: azonnal beleszerettem a gyönyörű, sárga borítású bársony tokban fekvő mély bordó színű hangszerbe. A Gibson cég akkoriban még az említett, később már az SG megjelöléssel forgalmazta a tremolókarral ellátott, ökörszarv formájú gitárt. Amelyet édesanyám végül tizenkét havi részletre, tizenkétezer forintért vásárolt meg úgy, hogy a fodrászatra szánt pénzen spórolta meg az árát. Tudni kell, hogy a hatvanas évek elején a havi átlagfizetés ezerkettőszáz-ezerötszáz forint körül járt… Remélem, megháláltam neki, hiszen a zenélés mellett elvégeztem több egyetemest is, három diplomát szereztem.  Ha lenéz odaföntről, biztosan boldog…

Mit lehet tudni további sorsáról? Meddig követted az útját?

1965-ben előfelvételisként tizenegy hónap sorkatonai szolgálatot teljesítettem, eközben sikerült életben tartani a zenekart. A leszerelést követően átalakultunk, előbb Orszáczky Miki „Jackie”, majd bátyja Laci érkezett a Syncomba. Miki olyan gitárosokat ismert, mint Cserba Laci, vagy Mogyorósi Laci, akivel később együtt zenélt, nekem pedig egyre inkább elment a kedvem a szólógitártól. Egyébként elárulom, a gitár eredeti hangzása nem tetszett, így annak javítása érdekében áttekercseltem a pickupöt, amitől kissé magasabb hangfekvése lett. Ehhez különleges és akkoriban ritkaságszámba menő Dynacord visszhangosítót használtam, amellyel kiválóan lehetett hozni a The Shadows hangszíneket.  1967-ben Horváth Charlie lett az énekesünk, ám mint konkurens énekesek nem igazán fértek meg Jackie-vel, s tavaszra feloszlattam a zenekart. Charlie-val elmentünk a Decca együttesbe (az Olympia elődje – a szerk.), ahol mindössze egy-két hónapot töltöttünk együtt; miután a Gemini jobban tetszett, augusztusban átigazoltam abba a csapatba. Ott már nem volt szükségem a Gibsonra, s eladtam a Gemini szólógitárosának, Németh Dezsőnek. Augusztus 3-án léptem be, s a szeptemberi NDK- turnén – ahová Dezső az egyetemi vizsgái miatt nem tarthatott velünk – felváltva billentyűztem és szólógitároztam; így még én játszottam a legendás hangszeren. 1968-ban az akkor távozó Demjén-testvérek helyett basszusgitárosként kerültem a Dogs együttesbe, ahol akkoriban Török Ádám énekelt. Ekkor tudtam meg, hogy közben Dezső eladta a gitárt Radics Bélának. 

Véleményed szerint miért vált legendává Radics Béla kezében?

Egyrészt azért, mert akkoriban nem igazán állt rendelkezésre választék. A második legjobb hangszer Zorán Framus márkájú gitárja volt. Másrészt Béla a magyar rockzene kultikus alakjává vált, amelyet jórészt különleges gitározása alapján érdemelt ki. Emellett személyében olyan színpadi jelenségről beszélünk, amely abban az időben szokatlan volt hazánkban. Mindent összevetve Radics Béla legenda lett, s vele együtt emblematikus hangszere is.

Most, hogy harminchét év után előkerült, szeretnél játszani rajta, vagy csak egyszerűen kézben tartani? Érzel-e nosztalgiát?

Érdekes módon halála után az a szóbeszéd járta, hogy Bélával együtt a gitárt is eltemették. Éppen ezért meglepett, hogy ennyi idő után egyszer csak előkerül. Nosztalgia? Nem szerettem a szólógitáros posztot, de magát a hangszert imádtam. Sajnáltam, amikor Dezsőke tovább adta, de megnyugtató volt, hogy Radicsnál jó kezekbe került. Mindenestre szívesen kézbe fognám, de azt nem vállalnám, hogy virtuóz szólókat játsszak rajta. Ám The Shadowst, amit bármikor tudok interpretálni, viszont örömmel. 

Térjünk rá arra a zenekarra, amelyet épp negyven esztendeje alapítottál! Noha még aligha voltatok „öreg fiúk”, a zenekart mégis Old Boysnak kereszteltétek.

A huszonnyolc, illetve harminckettő közötti életkor a sportban is meghatározó, nem csupán a zenében. Ugyanis a harmincöt év feletti sportolóknak kijár ez az elnevezés, nekünk pedig megtetszett. Egykori kedves barátom Danyi Attila ötletére lettünk Old Boys, tehát ő a keresztapa.

Négy évtized alatt átéltétek a rendszerváltozást, divatirányzatok jöttek és mentek, zenekarok oszlottak fel és alakultak, ám az Old Boys a helyén maradt. Mi a folytonosság, illetve a siker titka?

Nagyon szeretünk zenélni, és ez lejön a színpadról. Ez az elsődleges számunkra, és nem a pénzkereset. Három diploma tulajdonosaként elmondhatom, előfordult, hogy az Old Boysszal többet kerestem, ám odáig – a társaimat is beleértve – soha nem jutottam el, hogy megélhetési szinten muzsikáljak. A korábbi hatvanas-hetvenes évekbeli zenekaraink után ezért is tértünk vissza mindannyian a színpadra.

Mennyire széles skálán mozog a repertoár, történt-e időközben koncepcióváltás? 

A régi idők rockzenéjén, a rock and rollon és a beaten nevelkedtünk, elsősorban ezt a stílust tekintjük magunkénak. Ebből áll össze a repertoár nyolcvan százaléka, vagyis az ötvenes-hatvanas-, valamint a hetvenes évek első felének a muzsikájából. A megalakuláskor a The Rolling Stones, a The Beatles, a The Shadows és egyéb gitárcentrikus dalok adták a műsor gerincét, majd másfél év elteltével fúvósokkal bővültünk, amely egy másik – pl. Loui Prima, vagy épp Bill Haley  – világra nyitott ablakot. Húsz évvel később már teret kaptak a modernebb irányzatok, emellett más, egyéb műfajokat is megcéloztunk. Így kerültek sorra a Blues Brothers egyes tételei, a country, vagy akár a swingesebb dalok. Ehhez az eredeti felálláshoz képest plusz tagokra volt szükség, mára tizenketten állunk a színpadon: a két gitárosunk Vadász Ferenc „Kutyu”, illetve Sztankai László, a basszust Szabó András „Saláta” kezeli, a billentyűsünk Sebesi József „Apó”. A népes fúvósszekció tagjai: Friedrich Károly pozan, Nyögéri Tamás és Szalai Szabolcs szaxofon (ez utóbbi fuvolán és klarinéton is játszik), Szénási László pedig trombitál. Két dobossal is büszkélkedhetünk: az egyik Bardóczy Gyula, a másik Jobbágy Dezső, Nádai Bea pedig a női énekesünk. Jómagam gitározom, billentyűzöm, s ha kell, énekelek. Szabó György Balázs korábbi énekesünk örökre eltávozott közülünk, őt a gitárosok, a basszusgitáros, a billentyűs, valamint Daddy a dobosunk pótolja.

Beszéltünk arról, hogy az Old Boys eredeti tagjai nem a zenélésből tartják fenn magunkat, mindannyian tisztes polgári foglalkozásból éltek. Sosem gondoltatok arra, hogy a jó értelemben vett amatőrizmusból kilépve, tehetségeteket kamatoztatva tovább lépjetek, profi zenekarrá váljatok, amely egyben megélhetést is jelent?

Erre egyetlen példa akad. Egykori énekesünk Balázs, aki egyetemet végzett mérnökember volt, 1985 után főállású zenészként „dolgozott” az Old Boysban. Amelyet az évi kétszáz-kétszázhúsz buli tett lehetővé, no és a tény, hogy akkorra már sikerült összespórolni a zenekar jó minőségű hangtechnikai felszerelését. Vele ellentétben a többiek polgári hivatásuknál maradtak, s mára gyakorlatilag onnan mentek nyugdíjba. Ehhez persze hozzájárult, hogy a fiúkat felvilágosítottam arról, senkit ne tévesszen meg, ha egy-két évig szépen fut a szekér, ettől függetlenül mindig legyen biztos megélhetési bázisuk. Akkor még én sem láttam, hogy az egy-két évből húsz, majd negyven lett…

A négy évtizedes fennállást természetesen koncerttel ünnepeltétek. Hogyan zajlott, milyen érzéssel jöttetek az Erkel színpadáról?

Az első rész egyfajta áttekintés volt, amely arról szólt, hogyan is fejlődött a zenekar létszámban és zenében.  Emellett megemlékeztünk az elhunytakról is. A másodikban pedig a harmincas jubileumhoz hasonlóan belekóstoltattuk a közönséget az újabb stílusokba: olyan blues, unplugged, swing, valamint különleges hangszerelésű dalok hangzottak el, amelyekhez a kamara szimfonikus zenei kíséret nélkülözhetetlennek bizonyult. Vendégként fellépett velünk a Zeneakadémia tanára, a kitűnő tubás Szabó Laci, akinek Balogh Sándorral való huszonkét éves baráti és zenei kapcsolatomat köszönhetem. Balogh Sanyi emellett az eddigi összes, szimfonikus zenekarral közös koncertünket – beleértve a legutóbbit is – hangszerelte. És a mostanit vezényelte is. Ismét fellépett velünk Bábel Klára hárfaművész, és persze olyan sztárvendégek is a mi műfajunkból, mint Horváth Charlie vagy Fenyő Miki.  Charlieval már 1967-ben együtt játszottam a Syncom, majd a Decca együttesekben. Azóta terveztük a közös munkát, ami zenekari formában később soha nem valósulhatott meg. Mi fél évvel korábban alakultunk, mint a rock and rollos Hungária, amelynek másfél éven keresztül voltunk az előzenekara, és sokat köszönhetünk nekik. Innen a barátság Fenyő Mikivel. Tavaly novemberben Tarlós István főpolgármester úr Budapestért díjjal jutalmazta az Old Boyst, mint „mindig megújuló együttest”, s erre igyekszünk rászolgálni. Szeretjük a kihívásokat.

Hegedűs István


2019. november 29. 10:00

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA