MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Robinzon Cirkusz: Maci a málnásban

A napjainkat elárasztó „rádióbarátkozós” zenék között felüdülést jelent valami egyedit, eredetit hallgatni. Ez sajnos elég ritkán adatik meg manapság a hazai zenei palettát vizsgálva. Év elején jelentkezett nálam a Robinzon Cirkusz formáció azzal a hátsó szándékkal, hogy küldenének nekem egyet a decemberben megjelent lemezükből, ami az Így jár minden málnatolvaj címet kapta a keresztségben. Gyakorlatilag készült egy meselemez, ami, hogy csavar is legyen a dologban, inkább szól felnőtteknek, mintsem gyerekeknek. No, az albumot meghallgatva kiderült, itt valami teljesen konvencióktól mentes alkotás született, izgalmas zenékkel, szövegekkel, poén hegyekkel, gegekkel. Első nekifutásra a Primus, Frank Zappa, Ron Thal tengelyen helyeztem el a produktumot, aztán persze többszöri meghallgatás után számtalan felfedezni való dolog tárult még elém, most ott tartok, hogy magamban énekelgetem a dalokat és a hét több napján érzem azt, hogy megint el kell indítanom a CD-t a lejátszóban.  

Kezdjük némi bemutatkozással! Mi a zenekar története nagy vonalakban?

2004-2005-ben az első szárnypróbálgatások időszaka zajlott, a zenekar belekezdett a melóba, fél év alatt 12 nótát raktunk össze. 2007 őszén eljött a nagy nap, ugyanis novemberben megjelent a debütáló anyagunk, a „Lilöpig fíling”. Koncertek szerte-szanaszét, kicsikkel, nagyokkal vegyesen. 2009-ben tagcserék is sorra kerültek, továbbá a zenekar megalakította melléküzemágát is, a Fülemüle Presszó Tribün Bend-et.

2010-ben az új album munkálatai és a lemezfelvétel van terítéken, így elkészül az „Az a gyanúm, hogy a feleségem belépett a Metalikába” című korongunk. 2012-ben jött egy fordulat, megbeszéltük, hogy „ez így nem jó”. Alapos önvizsgálódás után egy progresszívabb/vadabb/őrültebb koncepciót jelöltünk ki követendő zenei vonalként, majd 2013-2014-ben már készültek is az új számok, körvonalazódott egy meselemez, amit 2015-ben föl is vettünk és ez decemberben napvilágot is látott a harmadik nagylemezünkként, címe:  „Így jár minden málnatolvaj”.

Említetted, hogy két lemezetek már megjelent korábban, ott milyen eredményeket vagy eredménytelenséget konstatáltatok? Illetve milyen zenei vonalat követtetek eddig?

Az első album megjelenése után nagyon szépen megindult a szekér, de az áttörés nem sikerült – ezt el kell ismernünk. Próbálkoztunk két „nagyszabású” managementtel is, de azok csak a markukat tartották, jóformán a semmiért.

A „Lilöpig fíling”-en nagyjából három irányt jelöltünk ki, prosztó rockos, alterockos és prog-őrület dalokkal. A második lemez már letisztultabb lett, maradt az alterock vonal. A friss „Málnatolvaj” meg egy amolyan progresszív – „mindenbelefér” groteszk anyag.

Nagyobb nevekkel is szerepeltetek koncerteken, illetve a rádióba is orvul bekerültetek.

Rögtön, az induláskor Akeláék hívtak előzenekarnak, majd az első lemez után Kiscsillaggal közös miniturné következett, és hát földink, Pallai Zsolt (Pallai Produkció) is hívott, hív minket időnként különféle rendezvényeire. Ezúton is köszönet nekik! 2008-tól egy pár évig, az akkor még harcosabb Petőfi Rádió játszotta a „Hulla zeső” számunkat.



2012-ben mi generálta az emlegetett változást?

Ahogy jeleztem, a második lemez markánsan alteres lett, ami nem baj, csak én egyre jobban idegennek éreztem ezt a vonalat magunktól. Nem nekünk való, nem elég férfias, nincs zaj – gondoltam, és megbeszéltük a tagokkal, hogy elmegyünk a kompromisszum-mentes „robinzonos rock” felé. Ami igazából visszatérés volt az első lemez ilyen jellegű próbálkozásaihoz – néhány szám akkor már született ebben a stílusban, felfogásban.

Mi lett a konkrét új koncepció?

Röviden, ami kerülendő lett: trendi-bendi, limitált, 3 perces számok, modoros-alteres-„megnemértettköltös” szövegek, direkt politizálás, nyálasság.

Ami követendő lett: eltérés a megszokottól, őrület, vidámság, az esélytelenek nyugalma felszabadító érzés és intelligens bunkóság.

A lemezfelvételeiteket hogy oldottátok meg?

Az első két album részben szponzori, részben saját erőforrásokból finanszírozódott, és a szolnoki Denevér Stúdióban vettük fel azokat. A „Málnatolvaj” teljes egészében önerőből és Tóth Feri barátunk házi stúdiójában készült - direkt jó nyersre, amit a háziszőttesek tudnak.

Áz állati dolgokhoz vonzódtok vagy csak ez a lemez ment el ebbe az irányba?

Mivel meselemez lett - felnőtt tartalommal- a harmadik album, és tudjuk, hogy az állatmesék rengeteg emberekkel kapcsolatos történetet, tanulságot hordoznak, így mi is ehhez a műfajhoz fordultunk. Amúgy nincs semmi aberrációnk az állatokkal.

A csapatban ki mennyire aktív zeneszerzés, szövegírás, hangszerelés tekintetében?

A zenét jómagam vittem a próbákra, és közösen kidolgoztuk, hangszereltük a dalokat. A szövegírás már kicsit szövevényesebb volt, mert Szebi (basszusgitár) felelős ezekért, de itt, az új lemeznél kapott minden egyes dalhoz egy alapmesét. Ebből lettek a - szerintem kiváló – dalszövegek, versek.

Próbáltunk a klasszikus gitár/bass/dob hangszereken kívül más ízeket is belevinni a dalokba, így Sünike, a dobosunk – aki remek billentyűs is- csembalózott egy jót, illetve hallható még banjo és mandolin is itt-ott. És hát Finta úr énekel, mesél, tanít, prózáz több különböző állati hangon. Hallható gyilkos dongóként, kurvafuttató kutyaként, pánikbeteg madárként, Mérges Mackóként is…

A durvább szövegek helyett készül rádióverzió is, ha jól tudom.

Igen, természetesen van egy cenzúrázott anyag is. Nem minden média engedi meg a csúnyaságot, így a - nem túl sok – vulgaritás ki lett fütyülve.

A CD füzet, a zene, a szöveg egy összművészeti hozzáállást feltételez, koncerteken van e valami érdekesség a műsort, színpadképet tekintve?

A lemezhez Császár Kriszti grafikus készített egy brosúrát, ami mese- és kifestőkönyv igazából. A dalokhoz, mesékhez tartozó képeket szeretnénk nagyban is megmutatni a színpadon vagy a koncert helyszínén - akár egy kiállítás formájában. Ennek technikai megoldásán dolgozunk. Tervezünk olyan koncerteket, már-már performance jellegű eseményeket, ahol a kedves közönség kiszínezheti az előre kinyomtatott képeket.

Nem lennénk cirkuszi produkció, ha nem öltöznénk be a színpadi fellépésekre. Úgyhogy van porondmester, bohóc. Vásároltunk Kínából szép fellépő ruhákat, megjött Pakisztánból a skót dudám - színpadi bemenetelt fújni… Szóval kezdődhet a mulatság! 

PAYA      

Letöltés:
https://soundcloud.com/user-936046476


 

2016. szeptember 16. 18:50

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA