Jerzsele Kati „zenészcsaj”, akinek megvalósulni látszódnak céljai és álmai...
Ahogy ígértem nektek belevágok a cikksorozatomba amit a 23 éves tapasztalat ihletett, de most a hamarosan induló Öröm a Zene Iskola kapcsán propagálnék, és csak erre a témára fókuszálnék. Hogyan ismerkedhettem meg az induló zeneiskola hangulatával? A megélt tapasztalatok alapján tudom, hogy mire számíthatok.
Körülbelül egy hónapja – kedves ismerősöm – Andrásik Remo küldött nekem e-mailt, hogy újra várnak sok szeretettel a Gitármánia és Továbbképző Zenei táborba. Az idén sajnos ki kellett hagynom, de nagyon jól esett, hogy többen vártak, és hiányoltak is utólag. Bár tudom, hogy kizárólag a kitartó zenei érdeklődésemnek köszönhetem azt, ahol jelenleg tartok, de ezzel együtt, vagy épp ezért nem is sejtettem, hogy egy éven belül fafúvós oktatási lehetőséget is kapok... s mindez a Gitármánia és Zenei Továbbképző táborra vezethető vissza.
De ne fussunk ennyire előre! Egy kicsit elmélkedjünk arról, hogy miért nem vagyok hajlandó feladni ezt a szakmát. Már 14 éve tervezgetem hogy „oktató” leszek. Jobban mondva az a nő, aki szeretettel kívánja átadni és megértetni, hogy milyen örömforrást jelent számára a zenélés. Neked miben van örömed az életedben? Nekem abban ha felmehetek a színpadra, zenélés közben lúdbőrözhetek, megszűnhet a külvilág és boldog leszek ahogyan mosolygós arcok köszönnek vissza felém. Belegondoltál már hogy mennyire önkifejező eszköz ez? Mennyire hatással van az önbecsülésedre, hogy ki merj állni egyáltalán a közönség elé? Vagy csak ahogy otthon pötyögteted a kis hangszert és sikerélményekkel erősödsz, amikor olyan dallamot hallasz vissza, amely örömet okoz neked? A célunk pontosan az, hogy még több zenekedvelő emberke is átérezhesse ezt a néha eufórikus érzelmi állapotot, amit nálam csakis a ZENE vált ki.
Persze tény, hogy mindenkiből nem lesz zenész vagy előadóművész. De ha csak saját magad szórakoztatására veszed elő a hangszeredet, vagy énekelsz, már akkor is színesebbé tetted a szürke hétköznapjaidat. Pontosan ettől kerek ez a világ, hogy különbözőek vagyunk. Eltérőek az álláspontjaink egy dal felépítésében, vagy dinamikájában. Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy a zene bárkire is negatív hatással lenne. Tudományosan is alátámasztott tény, hogy a zene gyógyír pl. a depresszióra is. Olyan lelki bugyrokba is betekintést nyer, amit mással nem lehet elérni. Tehát bátran kijelenthetem hogyha zenekarban zenélsz, ez a pozitív hatás megsokszorozódik :)
Amikor elhatároztam kb. 3 éve, hogy végre meg is valósítom önmagamat... a sors folyamatosan dobta elém azokat a motiváló és széles látókörű embereket, akik segítettek megértenem, hogy sosem késő az önmegvalósítás. Olyan korlátozó tényezőkkel találtam szemben magam, hogy 30 év felett, ha „jazz konzit”, vagy akadémiát szeretnél végezni, igencsak zsebbe kell nyúlnod ahhoz, hogy tanár lehess és állami zeneiskolában taníthass. Egyedülálló anyaként erre anyagilag nem láttam esélyt. Aztán jött a második megoldás, hogy magánoktatóként elkezdtem lelkesen az oktatást a kis falumban. Aztán nekivágtam, hogy meghódítom Budapestet is. Ami a mai napig felfelé ível, s a múlt héten olyan meglepetés ért, hogy egy új tanuló Sopronból érkezett hozzám 3x60 percre. Elgondolkodtatott egy kicsit... hogy nem kéne-e ezt feladnom, hisz megélni még nem tudok belőle? De motivál az a visszatérő kérdés, amit a tanulók tesznek fel rendszeresen... „már vége az órának?” :) Ez jó tükör annak felismerésére, hogy élvezik velem a zenélést és az együtt töltött perceket a zene világában.
Engem egy kedves ismerősömnek Temesi Bertalan (Berci) Elégedettség című motivációs könyve (érdemes elolvasni annak aki a zenei szakmában vágyik elismerésre) és munkássága késztetett arra, hogy ne adjam fel. Vannak olyan felismerő fejezetek a könyvben, amiket meg is könnyeztem, mert pont arra a pár motiváló mondatra volt akkor szükségem! S milyen érdekes... amikor Remo elmondta, hogy a tanári kar kikből áll... majdnem dobtam egy hátast. :) Szóval Soha ne mondd azt, hogy soha! Nincsenek határok! Azok csak a fejedben lehetnek – amit mások tápláltak beléd – de tudatossággal megfordítható a folyamat! :) 4 éve oktatok, a legfiatalabb tanítványom 10 éves volt, 45 éves pedig a legidősebb. A biztatás mindenkire ráfér, de a sikerességed csakis rajtad áll! Ha késztetést érzel, hogy játszanál valamilyen hangszeren... nosza itt a lehetőség és kezdj bele! Ha meg sem próbálod, nem tudod meg, mit hagytál ki! Minden fejben dől el!:)
A zenészpalántáknak azért van nagyon nagy szerencséjük, mert egy állami zeneiskola és az Öröm a Zeneiskola teljesen eltérő tematikájú. Ezt tapasztalatból mondom és senkit nem szeretnék megbántani, de nekem 100-szor eredményesebb volt a táborban eltöltött egy hetem, mint félév más zeneiskolában. Nagyon nem mindegy milyen beállítottságú tanár kezébe kerülsz. Akinek szenvedélye a zeneoktatás, vagy szenvedés a tanítás. Te hova járnál szívesebben?
Tavaly amikor érdeklődtem a tábor iránt, egy kellemes hangulatú, könnyed beszélgetést folytattam le Removal. A zenei felfogása és hozzáállása nagyon tetszett és végre ugyanarról beszéltem egy akkor még ismeretlen személlyel. Kíváncsian vártam azt a hetet és teljesen felcsigázott a dolog. Kicsit aggodalommal töltött el, hogyan fogadnak majd el, mint fúvóst... illetve milyen lesz a tábori együttműködés az általam nagyra becsült szakemberekkel, akiket országosan is elismernek. :) Kellemesen csalódtam, hiszen az első perctől kezdve úgy éreztem magam, mint aki belecsöppent egy nagy zenész családba, ahol nem az irigykedés, vagy a versengés a lényeg, hanem az együttműködés, öröm zenélés, egymás pozitív felemelése, ahol a közös cél, hogy a zenekar jól teljesítsen, de nem görcsösen, hanem könnyedén. Ahol mindenki tudja mi a dolga, hogy hatást gyakoroljanak egymásra a zenészek. A főszervező felvázolta nekem hogy a tábor lényege ugyanaz mint az Öröm a Zeneiskoláé. A közös zenélésen van a hangsúly, hiszen ilyenkor összeadódnak a zenészek energiái és csodálatos produkciók születnek ebben a kreatív környezetben. Szóval első nap becsekkoltunk a kis kőházainkba és a szobatársakkal megkezdődött az ismerkedés és barátkozás. Ami engem érdekelt a meghirdetett programok közül az a Pacziga Linda ének órái, Lombos L. Marci ötletkurzusa, Az In Music Tréning és Zeneterápiája, Mező Misi kurzusa, a Margaret Island koncertje, Pintácsi Viki órái, Fekete Szilárd dobkurzusa, Hermann János hangmester kurzusa, Temesi Berci Basszusgitár kurzusa. Úgy terveztem erre mindre be tudok ülni... na persze, majd ha piros hó esik!
Tehát ez a sok kurzus volt a célom, de rá kellett ébrednem, hogy egyszerre csak egy helyen tudok lenni :) A „Bár volna két életem” című nóta jutott eszembe ennek kapcsán. :D Aztán szembesültem azzal, hogy mint érdeklődő csak 50%-ban lehetek jelen a programokon, mivel a másik 50%-ban szárnyaim alá veszem a táborban induló csapatot a Magas Nőmérsékletet, ami az első napon alakult meg. Tehát leszűkült napi szintre Linda ének óráira és Marci ötletkurzusaira a történetem, amit magamra fordítottam a többi energiát a zenekarnak szenteltem. Az első napi feladat egy külföldi nóta volt magyar szöveggel, amit hagytam, hogy a lelkes fiatalok csinálják és álmodják meg... én csak egy kis szaxofon betétet vállaltam és persze azért a szám felépítésében terelgettem őket a jó irányba. Mivel ismeretlenek voltunk egymásnak, még nem volt meg az összhang. Bryan Adams - The summer of 69 című dalára írtak közösen szöveget, de üvöltve énekeltek lelkesedésükben. :) Számukra az volt a lényeg, hogy örültek egymásnak, hiszen ők már találkoztak egymással előző évben és ez érződött is rajtuk. Aztán jött másnapra a feladat, amikor a saját szerzeményünket kellett megcsillogtatni. Ács Istvánnak a gitárosnak már volt egy elképzelése, dallam és harmóniavilág, csak szöveget kellett kreálni hozzá. Ezen én dolgoztam, amíg ők elmentek lumpolni az éjszakába :D De egy elég jó nóta kerekedett belőle. Én vállaltam a szólóénekes pozíciót és az énekes refrént pedig megfűszereztük szólamokkal, gitár szólókkal. Jól esett, hogy innentől kezdve hallgattak rám és tisztelettel felismerték, hogy egymásért vagyunk és dolgozunk. Tyúkanyóként éreztem magam, hiszen hozzám jöttek segítségért, hiszen tanácstalanok voltak bizonyos szituációkban. Aztán megszületett a Hidd el c. nóta, ahol azért kértük Pintácsi Vikit, hogy a szólamokat hallgassa meg és mondja el a véleményét. Nem talált kivetnivalót, így minden rendben volt zeneileg, csak gyakorolni kellett. Kiderült számomra ki az aki irányító típus és céljai vannak és ki az, akit még motiválni kell, mert egyébként jó hangja és tehetsége is van, csak az önbizalma kicsit megkopott. A harmadik napon már az volt a feladat, hogy egy közismert nótát kellett másik köntösbe bújtatni. A mi választásunk a Közeli helyeken c. dalra esett, amit bossanovára álmodtunk meg. A szóló éneket megint bevállaltam egy kis szaxofon szólóval fűszerezve. A fiataloknak kicsit sok volt a feladat és ezen a héten ezt a három dalt tudtuk zenekari szinten teljesíteni. Nálam ami megmaradt a Közeli helyeken értékelésnél, hogy Remonak bájossá tudtuk tenni a nótát és belefeledkezve élvezte a zenét. Megtisztelő volt ezt az ő szájából hallani s már megérte ezért ott lenni.
Közben tagja voltam egy másik formációnak, akik már rutinosabb zenészek és velük elég volt egy órányi közös zenélés, hogy megalkossunk 3 közös nótát. A Take Five nevezetű formáció már sokkal határozottabb csapat volt. Velük a Dream a little dream of me c. nótára írtam magyar szöveget és szólóztam egyet. Aztán Sántha Gábor elismerő szavainak örvendezhetett a csapatunk. Másnap a Lily was here c.dalt – ami Candy Dulfer és Dave Stuart közös világsikere – adtuk elő. Ezt a produkciót „Szapi” Szappanos György értékelte, akinek a szavai szintén most is a fülemben csengnek. :) - Felvázolta... „azt tudnotok kell, hogyha valaki megszólaltat egy szaxofont, annak olyan hangja van mint egy köcsög dudának és sok gyakorlás, tapasztalat kell ahhoz, hogy ilyen szépen megszólaljon a hangszer.”
Hát ez a mondata csak hab volta tortán... ezen a héten hatalmas erőt kaptam ezektől az emberektől és még nem tértem ki Pacziga Linda énekóráira, illetve Lombos Marci ötletkurzusaira. Kíváncsi vagy mit tudnak kihozni belőled ezek az emberek? Hát egy percig se habozz, hiszen a táborig nem nagyon mertem improvizálni a szaxofonomon és ott mégis könnyedén megtettem, illetve dalszöveget tudtam írni egy nap alatt. Itt nincs mese, aki átadja magát a kreativitásnak az szárnyalni fog. Ne habozz egy percig se! Itt tudsz jelentkezni...
Az Öröm a Zene Iskolába: http://oromazene.hu/
A Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborba: http://www.instrumentweb.hu/20160514_hogyan_mukodik_a_gitarmania_es_zenei_tovabbkepzo_tabor
Jerzsele Kati
 |
 |
2016. augusztus 12. 07:12