MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Korál Forever újratöltve

Az újjászervezett Korál Forever nagysikerű bulin mutatkozott be a Városligeti Sörsátor közönségének. A zenekarban történt változásról, az új tagokról, a „nagy”Korál, valamint a Forever terveiről Fischer László beszélt lapunknak.

A Korál Forever hosszú idő után ismét a Városligeti Sörsátor színpadán lépett közönség elé.  Hogyan sikerült a buli?

Abszolút elégedett érzéssel jöttem le a színpadról, a srácok – az új zenekarral – tényleg kitettek magukért, de a hangulatra és a létszámra sem lehetett panasz. Kicsit helyesbítenék: régi-új zenekarról beszélek, hiszen ez lett volna a Korál Forever első felállása.

Kifejtenéd ezt bővebben?

Ismert, hogy párhuzamosan létezett egy másik zenekarom is, és idővel a Korál Forevert is ugyanazok a tagok alkották. Utólag rájöttem, hiba volt, nem kellett volna összemosni a két bandát, teljesen külön kellett volna kezelni őket.

Csákvári László énekes kvalitásai vitán felül állnak. Képes megszólani Brian Adams, Bono, de akár John Fogerty hangján is. A felsoroltaktól azért elég távol áll Balázs Fecó orgánuma.

Úgy vettem észre, és ebben a közönség visszajelzései is megerősítettek, hogy a vérfrissítés mindenképp jót tett a zenekarnak. Laca, felsorolásodhoz híven, érdekes hang. Emellett abszolút beleillik a képbe. Úgy gondoljuk, neki nem az a dolga, hogy Fecót leutánozza; sokkal inkább az, hogy másfajta megközelítésben, megszólalással, ugyanakkor hasonló színvonalon interpretálja a Korál-nótákat.  Ismerve képességeit, semmilyen különös elvárás nem fogalmazódott meg felé. Abban viszont megegyeztünk, hogy saját szája íze szerint, de a lehetőségekhez képest az eredeti frazíroktól némileg eltérő módon próbálja közvetíteni a dalokat. Ebben nem is csalódtunk, sikerült jól megoldania a feladatot.

Egy zenekarban való részvétel ma már kevés az olyan zenész boldogulásához, aki főállásban muzsikálásból szeretne megélni. Ilyen módon az egyeztetés az összes érintett fél számára komoly megpróbáltatásokkal jár. Megoldott probléma ez a Korál Forever esetében?

Valóban feszítő probléma ez. Úgy próbáljuk áthidalni, hogy az első perctől kezdve létrehoztunk egy közös naptárt, amelyre minden egyes tagnak rálátása van.  Erre mindenki rátöltötte a saját dolgait, ami első pillantásra kissé ijesztőnek tűnt. Ugyanis rendesen tele van lekötött időpontokkal. Ugyanakkor azt is figyelembe kellett vennem, hogy egyik napról a másikra szinte lehetetlen átállni a közös munkára. Éppen ezért hosszabb távra kötöttem bulikat. Két budapesti klubról van szó, ahol felváltva fogunk játszani, s ehhez jönnek még a vidéki fellépések. Amelyek szerencsére beindultak. Visszatérve a naptárunkra: megegyeztünk abban, hogy a régieket tiszteletben tartva az újonnan beírt, már lekötött dátumok tabuk, azokat nem lehet felmondani.

Mennyire betartható ez? Hiszen könnyen adódhatnak olyan előre nem látható helyzetek, amelyek fontosságilag, anyagilag felülírhatják a kisebb klubbulikat.

Gyakorlatilag két formáció valóban felülírhatja a lekötött dátumokat, de erre is találtunk megoldást. Az eredeti, „nagy” Korál koncert előnyt élvez ugyan, de ez esetben sem maradhat el a fellépés, más időpontra áttéve mindenképpen szeretnénk lejátszani a bulit.  Vidékre pedig igyekszünk kisegítő zenészekkel megoldani a helyzetet.

Menjünk vissza kissé az időben, egészen a zenekar alapításáig. Nem hétköznapi gyakorlat, hogy egy létező, bár a közönség elé ritkán lépő, élvonalbeli bandának tribute-formációja alakul. Mennyire zavaró tényező ez az anyazenekar felé?

Abszolút nem zavaró. A Korál kizárólag nagy koncerteket játszik, nem megy el klubokba. Ha mégis, legfeljebb a Barba Negra jöhet szóba, annál kisebb semmi esetre sem. A Korál Forever ezzel szemben kisebb létszámú rendezvényekre, kisebb befogadóképességű helyekre is elviszi az eredeti zenekar muzsikáját. Természetesen színvonalasan. Emellett a két banda repertoárjában is megkülönböztethető, a Forevernél sokkal kevesebb a líra. Fecó minden koncerten csinál egy lírai blokkot, amelyből mi egy nótát, ha játszunk, ezzel szemben nálunk inkább a rockos hangzás kerül előtérbe. Aki ismeri a Korál életművet, tudja, hogy azon belül az én szerzeményeim főképp a kemény hangzást képviselik. Persze Fecó is írt rockosabb dalokat, ám ő alkatából adódóan a lírára helyezte a hangsúlyt. Mi ezt az arányt fordítjuk meg nagyrészt klub-körülmények között.

Nyilvánvalóan sokakat érdekel a kérdés: mi lesz a Korállal? Nem túl jó hírek érkeztek mostanában a zenekarvezető állapotát illetően… 

Ismert, hogy Fecó túlesett egy a szívével kapcsolatos beavatkozáson. Ennek oka, hogy az utóbbi időben kissé túlvállalta magát. Napi szinten beszélünk telefonon, és örömmel mondhatom, egyre javul az állapota. Mindannyiunkat örömmel tölt el, hogy most már nagyon jól érzi magát. Olyannyira, hogy nemsokára elkezdődhetnek a Korál-koncertek. Ebben az esetben szerencsére, erre a nyárra nem sok koncert volt betervezve, így nem nagyon kellett bulikat lemondani. Inkább Fecó önálló fellépései maradtak el, gyógyulása után ő is a közös koncertekre összpontosít. Igaz, ez így nem került szóba közöttünk, de remélem, sőt ismerem annyira, hogy ezt ő is így gondolja.    

Alapítóként és „főhősként” milyen szerepet szánsz a Korál Forevernek? Lehetséges az előrelépés, vagy pedig megmarad klubzenekarnak?

Szeretnénk előre lépni. Nagy Zsolt „Liszt”-tel, akivel a másik zenekarban is kitűnően működtünk együtt, tervezzük az új nótákat. A már megszűnt, nem létező bandából is gondoltunk „áthozni” dalokat, azokat, amelyek beleillenek a képbe. Természetesen korálos megközelítésben, de mégis mai hangzással, megszólalással. Közös munkáról van szó, amihez mindenki hozzászól, hozzáteszi a magáét. Más kérdés, hogy érdemes-e, hogy mit hoz a jövő. Nem új keletű probléma, hogy a lakodalmas „rock” még mindig tartja magát, sikerül teret hódítania. Ha nem lesz előrelépés ebben, megkérdőjeleződik, hogy mekkora lesz az tortaszelet, amelyet ki tudunk harapni a kerek egészből. Remélem, a zenészek előbb-utóbb rájönnek, hogy élőben kellene énekelni, megmutatni saját magukat, és nem egy roadshownak nevezett mutatványban CD-re tátogni. Hogy ez mikor következik be, az a jövő zenéje.

Hegedűs István


 

2016. június 25. 10:28

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA