MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Forró pillanatok...

Avagy a P.Mobil pályafutásának koncertérdekességei 7. rész - P.Mobil extrém 2. rész.
Mi történt az Égi Zenekar Fesztiválon? Érdemes-e összefogni a magyar zenésztársadalomnak? Miért izzasztó az Aggteleki Cseppkőbarlangban megtartott P.Mobil koncert? Hogyan szól Tunyogi Péter saját kreálmányú akusztikai törvénye? Milyen érzés fellépni egy vasúti restiben? Mi a különbség egy kocsmabuli és a woodstocki fesztivál között? Mindez és sok más is kiderül a sorozat 38. részében Schuster Lóránt válaszaiból.

Tavaly lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval. 

Folytatva az emlékek sorozatát: 2012. szeptember 30-án a P.Mobil életében olyan esemény következett, amely mindeddig példa nélküli. Veletek együtt, soha nem látott összetételben találkozott a szakma krémje, hogy három halott gitárhősre is emlékezzen az Égi Zenekar Fesztiválon. 

A műsor magját a P. Mobil képezte. Annak érdekében, hogy a dolgokat egyszerűsítsük, ne legyen felesleges jövés-menés a színpadon, megtanultunk Hungária-, illetve LGT-számokat is. A felvételeket visszanézve kiderült, hogy jól döntöttünk: a Radics Béla-blokkot az esztergomi Tűzkerék vitte, amelyet a vendégek sajnos „szétgitároztak”. Nem ártott volna, ha előtte próbálnak egyet… A P. Mobil – leszámítva egy-két gyenge pontot – többé-kevésbé hibátlanul lement a Bencsik-résszel. Az előbb említett okokból Bencsik mellé felvállaltuk a Barta-blokkot, amely két Hungária- és néhány LGT nótából állt össze. Ebben jó néhány vendég lépett velünk a színpadra: Csomós Peti, Szűcs Totya, Felkai Miki, Frenreisz Karesz, Laux Józsi, sőt Oláh Ibolya is. Jó volt velük játszani, nagyon örültem ennek a névsornak! Rajtuk kívül eljött Bergendy Pista a szaxofonjával, Nyerges Attila énekelte a Csillag leszelt, de ott volt Adamis Anna is, akinek külön örültem. Érdekesség, hogy egy háromnegyed Skorpió és egy fél LGT egyszerre volt jelen a színpadon.

Nem minden sikerült azonban zökkenőmentesen: Cziránku Sanyiról – akit még a Gesarol időktől kezdve nagyon jó gitárosnak tartok – már a próbán kiderült, hogy meg sem nézte azt a számot, amely ráadásul épp a kezdő dal lett volna. Nem jártunk jobban a másik neki szánt nótával sem: A Főnix éjszakájához hasonlóan halvány fogalma sem volt a Tűzimádó harmóniáiról, így kénytelenek voltunk kihagyni őt a műsorból. Amit szívből sajnálok, rendkívüli módon bántott, hiszen jó lehetőség lett volna ilyen hosszú idő újra együtt játszani vele. De a felvételeket nézve, a produkció többi része igazán jól sikerült, amelyre nagyon büszke vagyok. Jövő őszre tervezem a DVD megjelenését. Ahogy végignéztem az anyagot, megdöbbentett, hogy Csomós Peti nincs közöttünk, de Lugosi Laci, aki a Radics –blokkban játszott a Tűzkerékkel, is már odafönt gitározik. És ki tudja, kik nem lesznek már, amire a kiadvány megjelenik.

Az Égi Zenekar Fesztivált másik szemszögből nézve, akár a különböző habitusú, különböző stílusokban mozgó zenészek egyfajta összefogásaként is értelmezhetjük. Mit gondolsz erről?

Hiányolom a zenész szakma összefogását. Lehetnek ideológiai, vagy akár más, nézetkülönbségből adódó ellentétek a muzsikusok között, ám azt gondolom, pont a zene az a terület, amely a békesség terepe lehetne. Magyarul: hagyni kéne a fenébe az ellentéteket! Engem a beállítottság kérdése nem érdekel, ellentétben azokkal, akik saját politikai nézeteiket, elkötelezettségüket kivetítik a zenére. Ők a kirekesztők, ők nem tisztelik a másságot, ők nem toleránsak, miközben egyfolytában erről pofáznak.

Talán tíz éve lehet, hogy Összetartozunk címmel, kezdeményezés született a Bojtorján részéről. Pomázi Zoliék, a zene különböző területeiről nagyon sok előadót, énekest hívtak meg, hogy felénekeljék hasonló című szerzeményüket. A P.Mobil ugyanakkor, valamilyen okból elzárkózott a közös szerepléstől.

A felhívás elsőként a Demokrata című lapban jelent meg, amelyre röviden reagáltam. Ezzel nem az volt a baj, hogy a szakma egy közös felvételen kívánja kinyilvánítani igényét az összetartozásra, a zene közös szeretetére, egymás tiszteletére. A probléma ott kezdődött, hogy nekünk, a régi rendszer által mellőzött zenészeknek kellett volna pont azokkal az előadókkal együtt énekelnünk, akik Erdősék kiszolgálói és kegyeltjei voltak. Volt, aki ennél több is… És mi legalizáljuk őket azzal, hogy velük közösködünk?! Kissé morbid példával élve: mintha az akasztott emberek özvegyeit a hóhérok báljára hívnák mulatozni. Na, ehhez nem akartunk asszisztálni! Egyébként nem azt állítom, hogy a résztvevők mindegyike ebbe a kategóriába tartozik: sőt, a bojtorjános Pomázi Zolit nagyon békés, jóindulatú embernek tartom. Ám az előbb említett zenészek szép számmal képviseltették magukat a produkcióban, s velük semmiképpen nem akartunk semmilyen közösséget vállalni. Akik egyébként minket rekesztenek ki. El tudtam volna képzelni olyan változatot, amelynek szívesen a részesei lettünk volna; hasonlót, amilyen az Égi Zenekar Fesztivál volt, vagy az egy évvel később szerveződött, ám végül meghiúsult DVTK stadionbeli, negyven éves popfesztivál emlékkoncertjét. Ahol szívesen lekísértük volna Bródy Jánost is, ha netán megvalósul az esemény. 

Meglehetősen extrém körülmények között koncertezett a P.Mobil az Aggteleki Cseppkőbarlangban. Hogyan jutott eszetekbe ez a helyszín?

Bármilyen furcsán hangzik, de az Aggteleki Cseppkőbarlang területén létezik egy barlangszínpad. Ez egy előadások céljára kialakított nagy teremben helyezkedik el, ahol már történtek kulturális, vagy más célból rendezett események. Megelőző napon a Budai Ifjúsági Parkban játszottunk, ami este tízkor befejeződött. Az Il silenzio lecsengése után azonnal összepakoltunk, és még akkor éjjel útnak indultunk. Muszáj volt, hiszen az előadást délelőttre szervezték. Nehezítette a dolgunkat, hogy a felszerelést kizárólag csillékkel lehetett a mélybe szállítani. A roadok ugyanúgy dolgoztak, mint a vájárok: csakhogy a csillék épp nem szénnel, hanem a hangcuccal voltak megpakolva. Tudni kell, hogy a barlang levegőjének a páratartalma száz százalékos. Mint ahogyan azt is, hogy a lent eltöltött idő múlásával egyenes arányban a hangfalakon, erősítőkön megjelennek az első cseppkövek… És, ha ez nem lenne elég, azzal is szembesülsz, hogy az összes fémtárgy tele van elektromossággal; minden ráz, amihez csak hozzáérsz. Még a lépcsőkorlát is. Sok cuccot egyébként nem tudtunk levinni: az énekfelszerelés két középládából és két magas sugárzóból állt, az utóbbiak közül az egyik sehogyan sem akart megszólalni. Tunyó – Murphy után szabadon – felállított egy különleges akusztikai elméletet, amely szerint: ha nincsen mélynyomó, nincs mély hang. Én pedig kiegészítettem azzal a kitétellel – kivéve, ha barlangban játszunk. Ugyanis tényleg nem hiányzott a mélynyomó, hiszen a barlang nagyon jól erősíti a mély hangtrtományokat.   

Mindezek után, hogyan sikerült a buli? 

Zseniálisan! Meglepő módon nagyon jól szólt. A barlangnak, az elmondottakat beleértve, egyébként nagyon jók az akusztikai viszonyai. Emellett volt egy ördögi hangulata az egésznek. Más kérdés azonban, hogy mindezt hogyan éltük meg: nem túl jól! Azon kívül, ahogy említettem, minden tele volt elektromossággal, a telített páratartalom miatt még a rajtunk levő cucc is bőrig ránk tapadt. Emlékszem egy esetre: Vili talán a második buliját nyomta a zenekarban, Csepelen, a Radnótiban játszottunk. Félelmetes mennyiségű tömeg zsúfolódott össze a színházteremben, alig volt levegő. Arra lettem figyelmes, hogy az Örökmozgó alatt furcsán szól a gitár; hátranéztem, és azt láttam, hogy Vili összeesik. Hát itt – Bencsikkel, Cserhátival, Tunyóval és a többiekkel – szerencsére ez nem történt meg!

Visszatérve Aggtelekre: milyen érdekes, hogy épp az apróságok maradnak meg az ember emlékezetében! A lépcsőn lefelé menet valahogy mellém sodródott egy lány, és a kezembe nyomott egy bőrszíjon lógó Mercedes-emblémát – valószínűleg egy autóról zsákmányolták –, ami egyébként nagyon hasonlított a békejelvényre. Aztán eltűnt, és soha többé nem láttam őt.

A természetes helyszínekről még annyit: persze az ember egészen másképpen érzi magát, mint egy hagyományos színpadon. Például a siklósi várban, vagy a szigetvári várudvaron szabadabban mozgunk, ebben a történelmi környezetben a műsor is jobb hangulatú. 

Az abonyi kocsmakoncert sem tartozhatott a hétköznapi P.Mobil bulik kategóriájába. Mi maradt meg benned ebből az eseményből? 

„Rocktörténelmi helyszínné lett az abonyi vasútállomás melletti kiskocsma 1984. április 6-án. Itt és ekkor lépett fel a P. Mobil több rekesz Kőbányai világosért és több tányér pacalért. S egy nagy alumínium fazéknyi töltött káposztáért. Az Ifjúsági Magazin persze innen sem hiányozhatott. Mi is szerettük a pacalt és a töltött káposztát. A Kőbányait is, de azt ifjúsági lap lévén, csak rangrejtve ittuk.”


  
A P.Mobil időnként csinál ilyen, vagy ehhez hasonló „dilibulit”, ahol vagy a helyszín, vagy az időpont, vagy épp a környezet nem szokványos. Ami bizarr, vagy meghökkentő. Ez annyira extrém helyzetnek minősült, hogy az Ifjúsági Magazin még tudósítót is küldött a helyszínre. Összejöttünk valahogy az abonyi vasútállomás restijének a főnökével, egy joviális arccal, aki a fellépést lehetővé tette. Ő maga ment be a rendőrségre engedélyeztetni. Kérdésükre, hogy melyik zenekar fog játszani a vasútállomáson, megmondta, hogy a P.Mobil. A rendőrtiszt elkerekedett szemmel kérdezte tőle: maga megőrült?! Ez nem Woodstock! Hogy mennyire dilire vettük ezt az egészet, az is bizonyítja, hogy Tunyó fehér köpenyben beállt csaposnak a pult mögé. Az állomásfőnök jó partnernek bizonyult: főzött valami birkapörköltet, majd elmentünk a tanyájára, ahol sikerült közelebbi ismeretséget kötni a talajjal. Erről a koncertről eszembe jut a Skála Metró teraszán játszott buli, ami szintén nagyon jól sikerült. Filmre is vettük, ahol látszik, nagyon együtt volt a zenekar, a hangzás semmilyen utómunkát nem igényelt. Emlékszem, minden különösebb reklám nélkül, spontán verődtek össze a népek. Idén nyáron is volt egy emlékezetes esemény: Békésen léptünk fel olyan klubban, ahol a technikusok csak úgy fértek a pódiumhoz, hogy a színpad mögötti ablakon adogatták be a szükséges dolgokat. A lényeg, hogy pár száz ember összepréselődik egy dobozban, ahol ők is és a zenekar is jól érzi magát, ettől lesz nagy a buli.

Hegedűs István



 

2015. november 23. 17:46

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA