MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Forró pillanatok – avagy a P.Mobil pályafutásának koncertérdekességei 6. rész

P.Mobil extrém 1. Az emlékkoncertek mindig szomorúak – állítja Schuster Lóránt, aki mellől több meghatározó P.Mobil zenész is „elfogyott” az évek során. A sorozat 37. részében szó esik a szigetszentmiklósi Cserháti István emlékkoncertről, Tunyóról, aki a Josefinában majdnem „hangfalba temettetett”; valamint arról, hogy Elvész a nyom…

Tavaly lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval.

2005. augusztus 21-én Cserháti István végleg távozott az élők sorából. Még az év decemberében Szigetszentmiklóson, a Lordok Házában történt egy megemlékezés a kiváló billentyűsről, ahol több formáció is színpadra lépett. A P.Mobilból mindjárt kettő is.

Az emlékkoncertek mindig szomorúak. Ilyenkor a zenekar játéka alatt sokszor eszembe jut: vajon ki lesz a következő? De a szomorúság mellett mindjárt az elején a problémák is előjöttek: a próba helyszínét illetően meg kellett egyezni Zefferékkel. Az egyszerűség kedvéért az ő próbahelyiségük mellett döntöttünk, ahol Donászy azonnal közölte, nem hajlandó a felvételeken szerepelni. Mégpedig azért nem – s ezt Zefferen keresztül üzente –, mert annak idején nem kapta meg a P.Mobil harmadik, 1984-es lemeze után járó royalty-t (előadói jogdíj – a szerk.). Viszontüzenetemben felvilágosítottam, csak annyit kell tennie, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pénztárában személyesen felveszi a neki járó összeget. Ugyanis ők, a hivatalnokok külön senkit nem értesítenek, ezt mindenkinek magának kell intéznie. Miután rendeződtek a dolgok, kitaláltuk, hogy az éppen aktuális P.Mobil mellett lépjen föl egy korábbi összeállítású csapat Régi Mobil, azaz R.Mobil néven. Összeállítottuk a műsort, ahol Zeffer a saját zenekarát is benyomta a legvégére. Annak ellenére, hogy a Lordok Házában nem a megszokott körülmények vártak bennünket, az öcsémék nagyon szépen megcsinálták a hangosítást és a színpadot. Mint utólag kiderült, a helyszín fizikailag nem bizonyult a legalkalmasabbnak egy ilyen típusú rendezvény lebonyolítására. Műsor közben egy emlékezetes jelenet zajlott le: Bill, akinek épp aznap volt bulija Csepelen, a Radnóti Művelődési Házban, műsora végeztével átjött Szigetszentmiklósra. Ám még véletlenül sem az öltözőkön keresztül, vagyis a backstage felől közelítette meg a színpadot, hanem elölről, a tömegen áttörve. A közönség támogatásával végül eljutott a másfél méter magas kordonig. Mankóját, valamint tekintélyes testsúlyát figyelembe véve elég nehezen birkózott meg a feladattal. Fennakadt a kordon tetején, közös erővel – alulról többen tolták, mi pedig a színpadról húztuk felfelé – végül elérte a célját. A nem kis erőfeszítést igénylő művelet épp akkor fejeződött be, amikor véget ért a Zöld, a bíbor és a fekete emlékdal. Ekkor a P.Mobil életében először és utoljára fordult elő az az eset, hogy még egyszer eljátszottuk a számot – Bill énekével. A koncertet képben és hangban rögzítettük, a keverési munkákra Küronya Mikinek adtam megbízást. Ebből már elkészült hat, vagy hét szám, aztán a sors kegyetlensége folytán egy autóbalesetben – ahol ő vétlen volt – életét vesztette. Ebből is látszik, egyre nehezebb dokumentálni a dolgokat, főképpen a régi dolgokat, hiszen emberek halnak meg és anyagok tűnnek el. Elég csak erre a sorozatra gondolni: a harminchetedik résznél tartunk, miközben megbetegedtem. Könnyen előfordulhatott volna, hogy valahol, valamelyik résznél megszakad a folyamat… Ahogy Wass Albert megírta: Elvész a nyom.

Wass Albert ugyanakkor azt is írta, hogy „a víz szalad, de kő marad”. Maradtak még használható dokumentumok a zenekar életművére vonatkozóan?

Wass Albert sok mindent írt, amelyekre érdemes odafigyelni. Egyébként az is a sors kegyetlen fintora, hogy Bölcskey Misi, akinek már az édesapja is velünk dolgozott – különböző ötletes, Mobillal kapcsolatos ajándéktárgyakat, pólókat készített és árult – nemrég végleg itt hagyott bennünket.  Halála előtt kigyűjtötte és átadta nekem az összes olyan P.Mobilra vonatkozó anyagot, amelyeket még nem használtunk fel. A dokumentálásban nagyon sokan segítettek nekünk: a Bencsik Samu életét feldolgozó DVD összeállításához pl. Monostori Pétertől kaptam két ritkaságot, ezek filmfelvétele egy iskolai kiránduláson készült. De köszönettel tartozunk Tóth Imrének is, aki szuper 8-as filmszalagon – színesben! – rögzítette, majd évekkel később rendelkezésre bocsátotta az 1981-es Fekete Bárányok koncert egy részletét. Rajtuk kívül nagyon sok segítőnk akadt, akik az évek során hasonló módon jártak el – természetesen őket is köszönet illeti!

Azon a Cserháti emlékkoncerten, az R.Mobil felállás tagjainak bemutatásakor megragadott egy mondat: „… és a zenekar billentyűse – Cserháti István!” Bár kettőtök viszonya már 2000-ben, a P.Box újrakezdésénél rendeződni látszott – hiszen az M4-es klubban előttetek mutatkozott be a friss formáció – nekem úgy tűnt, hogy Pityi lélekben nagyon közel állt hozzád.

Azóta sokat beszélgettünk, halála előtt három héttel váltottunk szót utoljára. Debrecenben voltak közös megmozdulásaink, de Felvidékre is vittem őket, ahol előttünk játszottak. Mindenféle ellenszolgáltatás elvárása nélkül igyekeztem segíteni a P.Boxot, ami nem mindig jól sült el. A debreceni Lovardában tartott bulin is egymás után léptünk színpadra, ahol Pityi felelősségre vont bennünket, milyen jogon játsszuk a Zöld a bíbor és a feketét, amikor az az ő számuk. Való igaz, tényleg az ő számuk; miképpen az is igaz, hogy mindenki azt játszik, amit akar. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a dal reneszánsza hozzánk és a négy rocktenorhoz kötődik, amikor Csiga Sanyival hozzáírattam egy versszakot Bencsik Samu emlékére. Ennek bemutatásakor lett sláger megint – vagy igazából. Hogy ez mennyire igaz, bizonyíték rá, hogy sokan eredetileg is nekünk tulajdonítják; amelyet természetesen határozottan cáfolok. Ám tény, hogy a második verzió hozzánk kötődik.

Az általad idézett konferáló mondattal kapcsolatban: a színpadi szereplésnek megvannak a szabályai. Általában előre összeállított, megkomponált szöveggel, vagy „felkonfokkal” dolgozunk, az esetek többségében megtervezzük a mondanivalónkat. Ami viszont nem jelenti azt, hogy adott esetben ne improvizálhatnál, vagy „hirtelen felindulásból” ne hangozhatna el spontán gondolat, mondat. Hogy mit mondasz, az nem feltétlenül az agyadban dől el, az érzéseid is diktálnak. Ha magadban eldöntötted, onnantól az érzéseid kivitelezése következik. A megjelenítendő érzelem sem biztos, hogy spontán, hogy abban a pillanatban születik meg: lehet, hogy három nappal, vagy egy hónappal előtte már befészkelte magát…

A 2007-es Tunyogi-évek turné sem lehetett érzelemmentes számodra, hiszen az énekessel nem kevés évet töltöttél együtt, ezen túlmenően súlyos betegségéből lábadozott éppen.

Mareczky Ausztráliából való hazatérése volt az apropója annak, hogy ismét összeállt a régi felállású P.Mobil. Tunyogival az utolsó teljes koncertet csináltuk Kaposváron, amikor Totót úgy konferáltam be, hogy a világ túlsó feléről érkezett, jó messziről; korábban Kékesit, aki csak a Fény utcából, majd utoljára Zeffert, aki még messzebbről, a halálból jött vissza. Korábban már beszéltem arról, s most megismétlem: a régi felállásokat már nem éreztem magaménak. Annak ellenére, hogy örültem nekik, szerettem őket, számomra már nem ők voltak „a” P.Mobil. Úgy éreztem, mintha vendégségben járnék, nem a saját otthonomban. Nekem mindig a mindenkori P.Mobil, a mindenkori előadás, ami számít, ahol otthon vagyok.

Visszatérve a turnéra: négyállomásos előadást terveztünk. Indítsuk onnan az eseményeket, hogy 1994-ben Totó elhatározta, egy időre visszautazik Ausztráliába! Szegény Tunyó még meg is kérdezte tőle: de visszajössz, ugye? Megvettük a retúrjegyet, majd több mint tíz évig nem láttuk. 2007-ben, az utolsó pillanatban jelezte, hogy hazajön, nagyon kevés idő maradt a bulik szervezésére. Sikerült összehozni Kaposvárt, a Nyíregyházi Sportcsarnokot, ahol több-zenekaros bulit játszottunk volna, a miskolci Vian klubot és Budapesten a Josefinát. Mindez egyébként egybeesett Zeffer betegségből való visszatérésével, aki ebből az alkalomból nagyszabású bulit szervezett. Azt terveztük, hogy a Petőfi Csarnokban mintegy reklámként, beharangozóként ez a felállás is fellép két számmal, ám ő mereven elzárkózott ettől.

A kaposvári koncertről már beszéltem: Tunyó szépen végigcsinálta az egészet, de „belehalt". Váltig kérdezgettem, hogy fogja-e bírni, ő pedig mindannyiszor megnyugtatott. Tunyó egészségi állapotáról sem ő, sem Zeffer nem mondta meg nekem az igazat, pedig, ha valaki, akkor éppen az utóbbinak kellett tudnia mindent, hiszen mindketten ugyanarra a helyre jártak kezelésre. Mint utóbb kiderült, Tunyó több fajta betegséggel, köztük csontrákkal küszködött. Olyan gyógyszereket szedett, amelyekre egyetlen korty alkoholt sem lett volna szabad innia. Ehhez képest a Josefina-bulin a sörtől kezdve a borig és ki tudja még mennyi pálinkáig, mindent ivott. Tudni kell, hogy a helyszín egy levegőtlen fészer – rockfészer –, amely dugig tele volt emberekkel. Feltűnt, hogy a műsor közben Tunyó egyre jobban kapaszkodik a mikrofonállványba, később már másikba is; majd pont a Metálmánia c. szám végénél – amely arról szól, „Ha egyszer majd szétesek/Hangfalba temessetek” –, az utolsó sor után a színpadról a közönség közé esett. Előbb abban bízva, hogy magához tér, csak időlegesen állítottam le a bulit, ám egyre romló állapotát látva, egy átszervezéssel, Zefferrel és Bajnokkal leénekeltettem a műsor hátralévő, rövidített részét. Így is lement nagyjából a kétharmada. Tunyó eközben valamelyest jobban lett, felháborodott, amiért nem engedem énekelni. Mindennek lehordott, majd közölte: ne haragudj, de többet nem jövök! Akkoriban még Zeffer is nekem adott igazat abban, amikor megállapítottam: Tunyó fizikailag és erkölcsileg alkalmatlan arra, hogy a P.Mobilban énekeljen. Más kérdés, hogy ezt a kijelentésemet ő korábbra, a zenekarból történt eltávolításukra időzíti. Egyébként előbbi állításomat a mai napig fenntartom, hiszen Tunyó, fizikai körülményei miatt valóban képtelen volt végigcsinálni ezeket a megerőltető előadásokat; erkölcsileg pedig azért, mert annyit sem volt hajlandó megtenni a P.Mobilért, hogy erre az időre felhagyjon az ivással. Megint más kérdés, ha akkoriban tisztában vagyok Tunyogi valós egészségi állapotával, terhelhetőségével, akkor a bulikat egészen más módon szerveztem volna. Arról nem beszélve, hogy az előbb említett Bölcskey Misi és csapata másnap rögzítette volna a koncertet a nyíregyházi sportcsarnokban. Ami a sorszerűséget illeti: a Josefina buli 2007. november 9-én, napra pontosan egy évvel a halála előtt történt…

Hegedűs István


2015. november 10. 20:31

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA