MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Schuster Lóránt és a szakma – 1.rész

Miért tart ott a magyar rock műfaja, ahol tart? Miért nincs állandó rockmúzeumunk és a magyar média vajon miért feledkezett el a rockzenéről? Miért nincs állami támogatás, és miért nem virágozhat minden virág? A P.Mobil 45 sorozat 34. részében ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

Tavaly lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval. 

Volt egyszer egy Ifipark… címmel időszakos kiállítás nyílt a Várkert bazárban, amely több ponton is kapcsolódik a P.Mobilhoz. A tárlat, azon túlmenően, hogy szép, és/vagy kevésbé kellemes emlékeket idézhet a látogatóban, különböző – a zenész szakmát érintő - illetve azon túlmutató kérdéseket is felvet. Elsősorban egy állandó helyszínű és kiállítási tárgyakkal rendelkező rockmúzeum létjogosultságát. Mit gondolsz erről?

Mindjárt a helyszínnel kezdeném: Bajnai Zsolt a Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának vezetője megemlítette az eddigi, különböző rockmúzeum kezdeményezéseket, ennek alapján érdemes egyfajta leltárt készíteni. A legelsőt, az Old Man’s Pubban található vitrineket Zoltán János rendezte be különböző előadóktól származó különféle tárgyakkal. Szintén az ő nevéhez fűződik egy könnyűzenei vándorkiállítás is, amellyel az országot járja.

Ezt követően nagy csinnadrattával jelentették be a miskolci rockmúzeum létrehozását, ám a mai napig annak ellenére nem állt össze a tárlat, hogy komoly költségvetési támogatást kaptak erre a célra. 2011-ben a P.Mobil égisze alatt hoztuk létre Kárpát-medence első rockmúzeumát Nyitragerencséren, amely nem kifejezetten rólunk, hanem az egész rock-szakmáról szól.

Legutóbb a RAM Colosseumban állították össze a magyar könnyűzene relikviáit, majd Egerben Beatles-kiállítás nyílt.

Igazat adok Bajnai Zsoltnak abban, hogy egyik sem tartozik abba a kategóriába, amelyet hivatalosan múzeumnak lehetne nevezni, hiszen ahhoz nagyon sok feltételnek kellene eleget tenni. Az egykori Budai Ifjúsági Park szomszédságában nemrég nyílt ideiglenes kiállítás – elsősorban a helyszín miatt – tökéletesen alkalmas lenne egy állandó rockmúzeum befogadására.

Ezzel kapcsolatban mindjárt a fogalmat is tisztáznunk kellene: a RAM Colosseumban lévő kiállítás ugyan rockmúzeum néven szerepel, ám olyan előadók is helyet kaptak benne, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába.  Valahol, mondjuk, határt kellene húzni a rockzene és a szórakoztatóipar egyéb részei között.

Tehát a helyszín megfelelő lenne, és mindazokat a tárgyakat, amelyek lelkes, fanatikus gyűjtők birtokában vannak, valamint azokat, amelyek még valahol fellelhetők, egy közös helyre kellene gyűjteni, gondozni és valamilyen módon élővé tenni. Mindemellett - ahogy a kiállítás megnyitóján mondott beszédemben is utaltam arra, hogy ezt a fajta megtiszteltetést, amelyben az idősebb zenész nemzedékhez tartozó társaimat velem együtt részesítették - szívesen venném egy, a nyugdíjintézetben megtartott, hasonló megnyitó ünnepségen is. Hiszen az illetékesek adósak még a showbizniszben negyven-ötven évet eltöltött emberek nyugdíjának rendezésével. Mindez már megtörtént a színészek, sportolók, és néhány más műfaj esetében, csak épp a zenész-szakma maradt ki ebből. 

Az Ifjúsági Park lassan nyugdíjas kort elérő, vagy már elért zenészgenerációja számára a médiában sem sok babér terem; olyannyira elfeledkeztek róluk, mintha nem is léteznének.

A magyarországi média helyzete leginkább egy darázsfészekre hasonlít. Ebben nagyon nehéz rendet rakni. Beindították ugyan a közszolgálati M3-as televíziós csatornát, ahol a Kádár-rendszerben rögzített anyagokat játsszák. Értékes dolgok jöttek elő, ám, amit akkoriban nem vettek fel, azok nem kerülhettek adásba. Ugyanakkor meg kell kérdőjeleznem a közszolgálati, vagy kereskedelmi rádiókban dolgozó szerkesztők hozzáértését is, hiszen azt a kevéske rendelkezésre álló anyagot sem hajlandók adásba szerkeszteni, amiből válogathatnának. Vagy azért, mert nem tudnak róla, vagy mert nem akarnak tudomást venni ezekről. A rockzene immár hatvanéves történetének dokumentációjából pedig lenne mit szemezgetni. Van egy kínai mondás: virágozzék száz virág! Ennek alapján kellene teret engedni minden műfajnak, amely egyébként életképes, a választást pedig a közönségre, vagy, ha úgy tetszik, a fogyasztóra bízni. Példáként az angol BBC-t tudnám hozni, ahol a közszolgálati adókon szinte valamennyi zenei irányzat képviselteti magát. Míg az angoloknál kiválóan működnek ezek a tematikus csatornák, addig Magyarországon nem léteznek; gyakorlatilag nincs választási lehetőségünk. Nevesítem: a közszolgálati Petőfi rádió szereptévesztésben van, a legrosszabb úton jár, akárcsak társa, a közelmúltban beindított Petőfi TV. A kormányzatnak a múzeumon túlmenően a kultúrának ezzel az ágával is kellene foglalkoznia! Súlyos milliókat, milliárdokat ölnek bele a komolyzene, az Operaház támogatásába – miközben az egy viszonylag szűk réteget érint – ugyanakkor a könnyűzene megsegítéséből kivonul az állam. Látok halvány törekvéseket, pl. a Duna TV- Felszállott a páva vetélkedője sok értéket hozott a felszínre. Egyébként ezzel kapcsolatban eszembe jut az egykori, rendszerváltás előtti utolsó belügyminisztertől származó idézet: egy interjúban megkérdezték Horváth Istvántól, annak idején KISZ-vezetőként volt-e olyan, amit elrontott, esetleg ma már másképp csinálna. Válaszában egyetlen dolgot emelt ki: „Nem vettük észre, milyen fontos a fiatalok életében a zene”. 

Az állam kivonult ugyan a direkt támogatásból, ám az mégis létezik: pályázati úton lehet pénzhez jutni. Ezt nem tartod járható útnak?

A Cseh Tamás Programot pozitív dolognak tartom. Más kérdés, hogy a mindenkori rendszer szokásos haszonélvezői kattannak rá először, hogy súlyos milliókat vehessenek föl különböző projectekre. Amelyeknek az eredménye – legtöbbször – finoman szólva is vitatható… Magyarul: a tyúk toporog, ám nem tojik, hanem sz*rik. 

A döntéshozók közül többen azzal érvelnek, hogy megváltozott a világ, mások a trendek, és az úgynevezett Nagy Generáció zenéjére ma már nincs igény.

Ez nem igaz! Ha valaki felelősen gondolkodik a magyar rockzenéről, tudomásul kell vennie, hogy mi - és rajtunk kívül a műfaj néhány képviselője - huszadik századi népdalokat írtunk. Ez hozzátartozik mindazon generációk életéhez, amelyről a Petőfi rádiósok, Petőfi tévések, kereskedelmi médiumok és egyéb zenei környezetszennyezők nem vesznek tudomást. Valóban úgy tesznek, mintha nem is léteztünk volna, mintha az a több millió ember nem szeretné bizonyos zenekarok bizonyos számait. Pedig, ha vennék a fáradságot és ellátogatnának egy falu-, vagy városnapra, netán egy falusi lagziba, kiderülne, nagyon ritkán fordul elő, hogy ne játszanának egy-egy P.Mobilt, vagy más rockzenekar számait. Az is kiderülne, hogy ott még véletlenül sem hallani alternatív zenét. Nem arról van szó, hogy ez, vagy pedig az az értékesebb: a kérdés, hogy szeretik-e az emberek, vagy nem szeretik. Most olvastam az egyik portálon egy Lovasi Andrással készült interjút, amelyben kijelentette, hogy Magyarországon nem létezik a rock and roll. Az ő világában tényleg nincs, és soha nem is volt! Hiába a Kossuth- díj: ő és társai - Müller Péter Sziámi, Novák Péter és a többiek - zenei környezetszennyezők.  Nehogy már ők döntsék el, hogy van- e Magyarországon rockzene!

Egyetértesz azzal a megállapítással, hogy a rockzene mára elvesztette társadalmi küldetését, az akkori politikai-társadalmi rendszer elleni kulturális lázadás értelmét; hogy ebben a formában kilúgozódott és megmaradt a puszta szórakoztatás eszközének?

Nem értek egyet! Kérdezem: ha a Kispál és a Borz azzal a médiatámogatással, amit kaptak, ilyen rossz hatással tudott lenni az emberekre, akkor ugyanazzal a reklámmal és felhajtással a P.Mobil nem lehetett volna jó hatással a közönségre?

A rockzene eléggé széttagolt, szerteágazó formát mutat az elmúlt években. Ennek a legfiatalabb hajtása az úgynevezett „nemzeti rock”. Miként viszonyulsz ehhez a műfajhoz?

A nyakra-főre alakuló nemzeti rockzenekarok többsége ipari-kereskedelmi tevékenységet folytat. Általában rosszul előadott produkcióról van szó, amelynek a legkisebb gondja, hogy három akkordnál többet nem találsz benne: egyszerűen nem jók!

Visszatérve a médiára: miben látod a negatív hozzáállás okát? A fentiekben felsoroltakon kívül vajon milyen érdekük fűződik ahhoz, hogy egyoldalúvá tegyék a zenei kínálatot? 

Az az oka, hogy ezen a téren Bors és Erdős óta semmi sem változott. Ha nem is ugyanazok, de ugyanolyan szemléletű emberek ülnek a felelős pozíciókban. Hogyan lehetett DJ Dominik a Magyar Televízió könnyűzenei osztályának a vezetője? Felteszek még egy kérdést: vajon az Erdősék utáni időszakban, beleértve az utóbbi évtizedeket is, vajon miért nem jutott eszébe egyetlen hazai kiadónak sem, hogy megkeresse a P.Mobilt lemezajánlattal?  Amikor pontosan tudták, hogy mekkora a kereslet iránta.

folytatjuk...                                                                                                                                                                                                                               
Hegedűs István


2015. október 14. 14:28

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA