MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Forró pillanatok... 3. rész

Avagy a P.Mobil pályafutásának koncertérdekességei. A sorozat 32. részéből kiderül, miért maradt le a P.Mobil minden alkalommal az Omega plakátjairól; mi az összefüggés a koncertlátogató közönség és a jól kiklopfolt rántott hús, valamint a halálra kövezés, illetve halálra dobálás között. De azt is megtudhatjuk, hogy Schuster Lóránt számára mitől maradt emlékezetes a második, 2015-ös Omega-P.Mobil koncert. 

Tavaly lépett megalakulásának 45. esztendejébe Magyarország egyik legnagyobb hatású hardrock formációja a P.Mobil. A zenekar főnökével, motorjával való beszélgetéseink során a dalszövegek elemzéseivel, a hozzájuk kapcsolódó történésekkel igyekeztünk közelebb hozni az olvasót a P.Mobil társadalomszemléletéhez, életfilozófiájához, valamint ahhoz, miként élték meg a különböző korszakok külső és belső viharait. Most a sztorikon, történeteken van a sor. A hátrahagyott négy és fél évtized számtalan kalandot, anekdotát, érdekességet rejt magában, amelyet Schuster Lóránt kéthetente oszt meg az olvasóval. 

Az Omega – becsületére legyen mondva - a hetvenes-nyolcvanas években önként és dalolva vállalta fel a perifériára szorított csapatok közül a Beatricét és a Hobo Blues Bandet. Más kérdés, hogy a házigazda is részesült az említett „botránybandák” zenei hozományából, hiszen a rajongótábor akkoriban mindenhová elkísérte kedvenceit. A P.Mobil eddig két alkalommal is vendégeskedett a fél évszázada működő rock veteránok nagykoncertje előtt: elsőként 1999-ben, majd 2015-ben. Milyen érzés volt az ország egyik legnevesebb bandájával közös színpadon állni?

A két koncert érdekessége, hogy nem szerepeltünk a plakátokon, mégpedig azért, mert mindig az utolsó pillanatban szóltak. Az Omega 1999-ben a Népstadionban tartotta a 200 évvel az utolsó háború után című albumának lemezbemutató koncertjét, amelyre Molnár Csabától, akkori szervezőjüktől kaptunk meghívást. Így életünkben először – és, remélem, nem utoljára – felléphettünk a Népstadionban. Leírhatatlan az érzés, hogy akármerre nézel, mindenütt emberek állnak, vagy ülnek: akár szemben, a tömött lelátókon, vagy épp a színpad előtt, tisztes távolságban ugyan, ám szinte felfoghatatlan méretű tömeg préseli egymást. Ugyanakkor hálátlan is, hiszen megvannak az előírások, hogy mit kell és mennyit lehet játszani, mennyi hely marad számodra a színpadon. Mindemellett azzal az érzéssel is meg kell küzdened, hogy műsor közben lenézel, látod, miként hömpölyögnek befelé folyamatosan az emberek; mindenki megpróbál valamilyen kedvezőbb pozícióba kerülni, majd szép lassan megtelik a „csárda”. Az erről készült felvételen jól látszik, hogyan építkezik felfelé a buli: ahogyan telítődik a színpad előtti tér, ahogyan sötétedik, ahogyan felgyulladnak a lámpák, és persze a hangulat, amint ennek arányában egyre fokozódik. Annak sem könnyű eleget tenni, hogy tisztában vagy vele: elsősorban a fő produkcióra, az Omegára kíváncsiak, a döntő többség az ő kedvükért váltott jegyet. Előzenekarként viszont nekik is meg kell felelni, őket is meg kell győzni arról, hogy a kedvencükön kívül létezik egy másik banda is, amely ugyancsak jó zenét játszik. Olyan is akad persze, aki a főzenekar mellett a P.Mobilt is szereti, de nem ez a jellemző: számukra a fő csapás mégiscsak az Omega. A legnagyobb eredmény, ha, mint előzenekar, úgy adod át a közönséget, mint a rántott húst: jól szétklopfolva. Lényeges, hogy a zömében Omegások a P.Mobil alatt nem unatkoztak, nem fikáztak, jól érezték magukat, és úgy várták a fő attrakciót.

Mennyi időtök maradt a felkészülésre?

Igazából nem sok, de megoldottuk. Attól viszont még érdekesebbé vált a dolog, hogy erre az alkalomra vendégekkel is készültünk. Meghívtuk Billt - elsősorban Póka Egon javaslatára -, de már velünk játszott Tornóczky Ferike is, aki korábban az ő gitárosa volt. Vikidál Gyula pedig az országos nyári turné keretein belül öt alkalommal lépett fel a zenekarral, így a Népstadionba is velünk tartott. Őt Bencsik halála után rehabilitáltuk: ismert, hogy az azt követő első alkalommal a Négy Tenor- koncerten, majd a Színe-java album kapcsán 1999-ben hívtuk vendégnek.

A lemezfelvételeken mindent megtettük azért, hogy elfedjük az életkorából, valamint egyéb más okokból adódó hiányosságait. Így a számokon belül azokat a részeket, esetenként magukat a komplett számokat is, amelyeket hangmagasság miatt nem tudott kiénekelni, Rudán Joe-ra bíztuk. Az egyéb hibákat gépek korrigálták, így végül nagyon ütős anyagot tudtunk összehozni. Korábban beszéltem arról, hogy Friderikusz annak dacára, hogy nem Vikidál volt a zenekar hivatalos énekese, ragaszkodott ahhoz, hogy ő lépjen fel a televíziós show-műsorában. Ebbe is belementem. Az is ismert, hogy Gyula mindezek ellenére sem volt hajlandó az Osztálytalálkozó című adásban ingyen részt venni, holott ez promóciós szempontból az ő érdeke is lett volna. Megint más kérdés, hogy, a Friderikusz által – a felvétel fejében ellentételezésként - ígért reklámidőt sem kaptuk meg tőle. A tíz másodpercből végül hét lett, s még csak nem is ment adásba. Ekkor megígérte, hogy az ennek megfelelő teljes összeget kifizeti, amiből később háromszázezer lett, ám végül azt sem kaptuk meg…
 
Mondhatjuk, hogy a Színe-java album - amely a régi dalok újragondolt változatával jelent meg – bemutató koncertje volt ez?

Igen, 1999-ben zajlott a Színe-java országos turné, amelynek egyik állomása volt a Népstadion-koncert. 

Ismert, hogy az előzenekarokat általában „alákeverik” a fő produkcióhoz képest. Mi volt a helyzet az Omega-P.Mobil esetében?

A hangbeálláson irgalmatlanul jól szóltunk! Mondjuk, azon az óriási cuccon megszólalni - nem csoda. Aztán – élesben – a keverő technikusnak sikerült a hangerőt drasztikusan csökkenteni.  Persze külföldön sem egyforma hangerővel szólal meg a két, egymás után játszó banda; bevett szokás, hogy a fő attrakciót kb. három decibellel emelik. Itt sem az volt a kérdés, hogy az Omega hangosabb lesz-e mint a P.Mobil – és ez nem is várható el. Az viszont igen, hogy az Omega mellett - vagyis előtte - a P.Mobil is szólaljon meg. 

Mindezek ellenére óriási élmény volt a Népstadionban játszani. Elsősorban a méretek miatt. Egy kiskunmajsai klubban, például a színpad előtt öt centire áll az első sor - elérhető közelségben. A stadionban mások, jóval nagyobbak a léptékek, a tribünökről alig látszik a színpad. Az emberek kivetítőn (is) követik a műsort, ettől már-már olyan, mintha TV-t néznének. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a gyerekek, akik hozzászoktak a videoklippekhez, az ilyen nagyságrendű koncerteken, ahol „csak” gitároznak, dobolnak és énekelnek, számukra nem történik semmi. Itt nincsenek érdekességek, jelenetek, trükkök és miegymás: itt csak a két kivetítő van, közötte a kicsinek látszó színpaddal, ahol „csak” a zenélés folyik. És ettől, mármint a nem playbeckes, élő zenétől, ők elszoktak - unatkoznak.

A népstadionos felvételeken jól látszik, hogy Herpai Sanyi, a zenekar akkori dobosa egy plexi, motoros arcvédőben ül a felszerelés mögött. Ezek szerint kellő tapasztalattal rendelkezett a P.Mobil rajongói szokásokat illetően…

Igen, szegény Sanyi felkészült a repülő kétforintosokra, hiszen a Kétforintos dal pénzdobálós rituáléja alatt mindig a dobos a legkiszolgáltatottabb. Ugyanis ő egyhelyben ül, miközben az arcába kapja az „áldást”. Ettől igyekezett megvédeni magát. Mi viszonylag könnyebb helyzetben vagyunk, egyszerűen hátat fordítunk a közönségnek, vagy félfordulatot teszünk. Minden koncerten van egy-két gyökér, aki erőből, kavicsként hajítja el a pénzdarabot; hihetetlennek tűnik, ám komoly sérüléseket képes okozni. És akkor még nem beszéltem a hangszereink sérüléséről. Nekem, miután a kétforintos érme megszűnt, felrepedt a homlokom egy odadobott, nehéz kétszáz forintostól. Azt hiszi a barom, hogy egy jó dili, miközben nem gondol arra, hogy a szemed kifolyhat egy ekkora mértékű ütéstől! Ez estben semmi különbség a halálra kövezés, vagy a halálra dobálás között.

A P.Mobil koncertek hangulatát egyrészt a közönség, másrészt a zenekar gagjei alapozzák meg. Nem egészen az Omega-koncertekhez kötődik, ám mégis megkérdem: egy időben szokássá vált, hogy a bulik végén kunszttal búcsúztok. Hogyan jött az ötlet?

 

Meggyőződésem, hogy a buli feszültségét a végére lazítással kell feloldani. Egy átlag másfél-két órás műsor alatt óriási nyomás nehezedik a közönségre. Az idei koncerteket a Pofádat befogod, igen?! című a capella számmal zárjuk. Egyébként a kunszt ötlete a Jethro Tulltól jött. Náluk láttam, hogy a buli kezdetén a zenészek mindegyike kitalált egy-egy attrakciót: valamilyen extra hangszeren játszott, vagy éppen bukfencezett, mindegy.  A lényeg, hogy mindenki valamilyen, az addigiaktól eltérő dolgot csinált. Erre találtam ki, hogy ne a műsor elején, inkább a végén legyen egy szokatlan záró aktus. Ez lett a kunszt. Egy gúlát „építettünk”, ahol a hat tagból három adta az alapot, arra állt kettő, a tetején pedig Tunyó, mert ő volt a legkönnyebb. Előfordult, hogy roadok segítettek neki felmászni, vagy éppen egy létrát támasztottak a gúla hátuljához. Aztán egy általam adott jelre mindenki szétrebbent. Az E-klubban történt egy alaklommal, hogy az adott jelre szétugrottunk, ám Tunyó valahogy – mint a rajzfilmekben - másodpercekre fennmaradt a levegőben. Szegény, a színpadon landolt, lapjával, mint a tehénlepény. Tunyóval egyébként nem volt könnyű a színpadi showkat véghez vinni: ha megbeszéltük például, hogy balról jön be és jobbról megy ki, egészen biztos, hogy felcserélte az irányokat. A másik, Sárvári Vili: vele is nehéz az ilyesmi, mivel nehezen mozdul a helyéről. Nyugodtan körbe lehetne rajzolni krétával… Egy színpadi show alkalmával, életnagyságú figurával helyettesítettük, amíg ő a Marshallok mögött gitározott. A közönség nem is nagyon észlelte a különbséget, mert ugyanolyan mozdulatlan szokott lenni, mint az őt megformázó élettelen alak. Végül csak akkor derült ki az igazság, amikor kigyulladtak a fények és előjött ládák mögül.

2015-ben másodízben, ezúttal a Budapest Parkban lépett fel a P.Mobil az Omega vendégeként.  Már szinte természetes, hogy ez a koncert is „last minute”-ként jött létre…

Igen! Az Omega az Oratórium turnéját csinálta, eközben a Budapest Parkban az Ifiparkra is akartak emlékezni. Ennek kapcsán, első körben felmerült, hogy engem hívnak vendégeként, majd szóba került, hogy az egész P.Mobil jöjjön. Aztán kiderült, hogy sem én, sem a P.Mobil nem lesz, hanem a Spencer Davies Group érkezik vendégzenekarnak. Erről szóltak a város- és országszerte kiragasztott plakátok is. Aztán a Spencer Davies betegség miatt lemondta, így Trunkos András, aki most az Omega ügyeit intézi, szólt, hogy mégis a P.Mobil jöjjön. Örültem a bulinak, az omegások nagyon aranyosak voltak. Számomra ez a koncert két dolog miatt marad emlékezetes: az egyik, hogy kisfiam, Jánoska életében először volt P.Mobil koncerten úgy, hogy értelmezni tudta. Kisgyerekként persze több bulin is jelen volt, ám akkor még fel sem foghatta, mi történik körülötte. Most a technikusok a színpad széléhez állított székre ültették, ahonnan végig kísérhette az eseményeket. Láttam, és nagyon jól esett, hogy az ismert nótákat együtt énekelte a zenekarral. A roadok egyébként rögtön szárnyaik alá vették: ellátták mindenféle finomságokkal, mint sonka, kolbász, amit nagyon szeret Jánoska. Láthatóan nagyon jól érzete magát.

A másik élmény kevésbé mondható kellemesnek: a koncert szombatra esett, hétfőn reggel pedig már várt a kórház. Elsőként toltak be a műtőbe, ahol hatórás beavatkozás keretében eltávolították a májamnak a „rosszabbik” felét. Eközben tizenhat csomag vért kaptam. A műtét nagyon jól sikerült - és ahogyan az orvos mondta - az volt a kérdés, vajon túlélem-e. Mint később megtudtam, ez száz esetből egyszer sikerül… Nagyon kemény megpróbáltatás volt ez, azt hiszem, örök életemre emlékezetes marad! Az elmúlt másfél évben a műtétek és a rosszullétek között, amikor tehettem, eljártam a bulikra, sajnos nem mindegyiken voltam képes részt venni. Ahogy tudtam, dolgoztam, hogy a zenekar dolgai se álljanak meg. Még hátra van egy hasfal korrekciós műtét, ezt a ránk váró kiadványokkal kapcsolatos munkák miatt el kell halasztanom. Október 10-re, a Crazy Mama klubkoncert sorozat első állomására jelenik meg a P.Mobil tripla CD-je, digipack-es borítóban, huszonnégy oldalas booklet-füzettel. A Kaptafa című életrajzi könyvem elkészült, szintén megjelenésre vár. Baranyi Lacival az Élve vagy halva dupla DVD-n dolgozunk, jó lenne, ha még ebben az évben boltokba kerülne! 

Összefoglalva a közös fellépésekkel kapcsolatos érzéseimet: elmondhatom, hogy az omegásokkal mindig nagyon jól kijöttünk, baráti viszonyt ápolunk velük. Mecky, amikor már több független kiadó megalakult, egyedüliként vállalt fel bennünket, arról nem beszélve, hogy a P.Mobil első három stúdióalbuma is az ő stúdiójában készült. Az Élve vagy halva DVD-nk egyébként a vele készült interjúval kezdődik, amelyben elmondja, hogy mindössze egyetlen egyszer volt P.Mobil koncerten. Hozzátette: soha nem ment el más zenekar bulijára, ez alól csakis a P.Mobil a kivétel…

Az Omega zenei telejesítményéről nagyon megoszlanak a vélemények. Te hogyan látod a zenekar több mint ötven évét?

Megalakulásuk óta kitartóan nyomják a rock and rollt. Amikor Hollandiában kiderült, hogy magyar vagyok, az ottani ismerősöm leszedett a polcról vagy tíz Omega lemezt. Amikor Nyitrán játszottak, egy hatalmas amfiteátrumot sikerült megtölteniük. Lehet vitatkozni azon, hogy mennyit tettek hozzá a magyar rock történelméhez, vagy mennyit nem, egy biztos: hűséges, fanatikus rajongótáboruk van.


Csak szigorúan poénkodásból, nehogy megbántsam őket, azt mondhatnám: tele a tököm, hogy harminc éve, mindig mi vagyunk az előzenekar; most már igazán cserélhetnénk!  

Hegedűs István

2015. szeptember 15. 20:05

Minden jog fenntartva. 2017 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA