MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Déjá VU Méter

2015 októberében jelenik meg szerzői kiadásban a Déjá VU Méter című könyv, ami 207 oldalon keresztül foglalkozik a magyarországi hangtechnikai iparágban fellelhető legszaftosabb esetekkel. A szakmában forgó vagy éppen nem forgó pénzügyeket, a hangfelvételek körül kialakult állapotokat, a méltán népszerűtlen, de annál divatosabb hangerő-limitálást, a zenészek és technikusok közötti vitákat és egymásra találásokat boncolgató könyv végigvezeti az olvasót közel 20 év történésein, megmutatva a zenésztársadalom kulisszák mögötti bonyolult világát. 

Rozsonits Tamás előszava a könyvből:

Találós kérdés: „Már nem közönség, még nem zenész. Ki az? A dobos!” – állítja ez a zenészkörökben népszerű vicc, de én ezt most kiterjesztem a technikusokra is. Humorban nem ismerünk tréfát, általában azokat szoktuk ugratni, akiket szeretünk. Ilyen közkedvelt személyiség e könyv szerzője is. Takács László, vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri, Taki, a következő oldalakon olyan világba vezeti be az olvasót, ahova csak keveseknek van stage passa. Méghozzá a saját életén keresztül, ami azért kivételesen izgalmas, mert ő híres az őszinteségéről, szókimondásáról és mentes mindenféle pózolástól, smúzolástól, púderezéstől. Amit mond, arra oda kell figyelni. Mert az úgy van. Pont.

Hiánypótló kötetet tart a kezében az olvasó, hiszen a technikusok zárt világába csak nagyon kevés olvasmány enged bepillantást. A Déjá VU Méter azért emelkedik ki ezek közül, mert nem a jópofa sztorikra szorítkozik (bár van a könyvben ebből is bőven), hanem a hivatásáért rajongó, folyamatosan fejlődő és a kollégáival a legmesszebbmenőkig törődő szakember először hoz napvilágra és keres nyilvánosan megoldást olyan problémákra, amelyek globálisan érintik a szakterületét és az abban dolgozók közösségét.

Taki könyve vonalból jön és nem használ effekteket, tisztán szól és baromi hangos. Helyén van a jobb és a bal. Az egykori vájártanuló szénalapú világa a hasadóanyagokon át jut el a Szilícium-völgybe. A könyvben számtalan berendezésről oszt meg a szerző olyan titkokat, amiket az Ő előadásában mi is megértünk.

A technikusokat érdemtelenül nevezik háttérembereknek, Taki is leggyakrabban a fronton teljesít szolgálatot. Mert főként frontkeverő a koncerteken. A zenészek és a közönség kereszttűzében végzi munkáját és olyan nem várt stresszhelyzeteken lesz úrrá szempillantás alatt, amiket sem az előadók, sem a zsűri nem is észlel. Teszi ezt szemrebbenés nélkül, a közös produkció és a zavartalan koncertélmény érdekében. Ajánlom ezt a könyvet minden zeneszerető koncertlátogatónak, zenészeknek, technikusoknak és bárkinek, aki időt szán arra, hogy elolvassa. Szakmabelieknek kötelező irodalom, a szakmát most tanulók számára tankönyv, a hétköznapi olvasóközönségnek pedig egy lebilincselően izgalmas, sajátos stílusban megírt szórakoztató, egyben elgondolkodtató olvasmány. Szeretném, hogy aki ezt a kötetet elolvassa, ha ezután koncerten jár, kifele menet vessen egy hálás és elismerő pillantást a technikát kezelő szakemberekre is, mintegy köszönetképpen. Mert megérdemlik. Többre nem is számítanak.

Rozsonits Tamás
rockzenei szakíró, a Moby Dick egykori dobosa

Takács László „Taki” önéletrajzi köntösbe öltöztetett írása az aktuális problémákat és a hangtechnikus szakma szép oldalát igyekszik úgy feltárni, hogy közben a kívülállók, civilek és rajongók számára is hiteles betekintést enged a hangok mögött álló szakemberek eddig alig ismert életébe.

A könyv előrendelése hamarosan megkezdődhet. A kiadvány korlátozott számban elérhető támogatói példányáról, valamint a könyvből további előzeteseket olvashattok itt:
https://www.facebook.com/Dejavumeter 

2015. augusztus 21. 08:09

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA