Vissza kell szerezni a szakma becsületét!
Újraélesztünk egy 2013-ban elindult sorozatot, mely sajnos megszakadt. Backstage néven futott, a ROCKINFORM oldalain egy riportsorozat, amiben a koncert és rendezvény szakma „jómunkásaival” készítettem riportot. Magam is köztük dolgozom immár 25 éve, sokukat nagyon jól ismerem, barátságok is szövődtek az együtt lebonyolított koncertek rendezvények alatt. Szeretném, ha látnák, tudnák az olvasók, mennyi tudás, tapasztalat és munkaóra van egy-egy rendezvény mögött.
Reményeink szerint valós képet tudunk mutatni a riportokon keresztül a szakmánk szépségeiről és visszásságairól. Talán láttatni tudjuk mi folyik a színfalak mögött a Backstage-ben. Köszönettel tartozom a riport alanyoknak és a támogatóimnak, különösen Bölcskey Misinek és Horváth „Rockbázis” Péternek, akik hozzájárultak a korábban már megjelent riportok újraközléséhez.
Csordás Zoltán
„Vissza kell szerezni a szakma becsületét!”
A magyar hangmérnöki szakma egyik nagyja, aki a múltban már letett valamit az asztalra, de ennek ellenére a jövőben gondolkozik, a szakma becsületét szeretné helyreállítani. Kiss-Vas János, Janika, Gagyi.
Mesélj mikor fertőzött meg a zene? Zenéltél?
Dobos voltam. Jankai Bélával és Vörös Pistivel laktam egy házban. 15-16 évesek voltunk dobolgattam mindenen, amit találtam. Amatőr szinten csináltunk a Bélával egy zenekart, Pánik néven utána meg a Stressben nyomtuk. Jókat zenéltünk.
Tanultál valahol dobolni?
Elmentem tanulni, Veszeli Jánoshoz, de untam a gyakorlást, jobban érdekelt a technika. Amit tudtam ledobolgattam, nem voltam rossz dobos, de jó sem, mert nem kötött le annyira. Jó feeling volt.
Elektronikát tanultál?
Nem, nem tanultam suliban. Lehetett kapni rádióépítő készleteket és összeraktam. Érdekelt, úgy tanultam, hogy rám ragadt, könyveket olvastam, utánaolvastam dolgoknak.
Abbamaradt a zene?
Egy ideig mást csináltam, és amikor Vörös Pisti leszerelt, megcsinálta a Prognózist, akkor én lettem a technikus, Misik Pityu barátommal, Klemm Ervin a kis hangtechnikáján. 80-as évek elején az Ervinnek volt egy pici, házi gyártmányú ének motyója, saját készítésű keverővel. Ketten voltunk a zenekari technikusok és mindent csináltunk: fényt, színpadot, hangot. Az egy nagyon jó időszak volt. Utaztunk össze-vissza az országban, happy volt minden. Egy kezdő bandának is volt kb. 50-60 bulija évente, vagy még több, igazából nem számoltuk. Mindenhol sokan voltak, volt feelingje a zenének.
Aztán megszületett a fiam és abbahagytam. Ezt bírtam kb. fél évig, amikor hívtak a P.Box zenekarhoz, ahol már frontot kevertem. Közben Ervin cége kezdett felépülni, visszakerültem hozzá. Hobo turnékat, Dolly Roll, Komár Laci, és még nagyon sok koncertet csináltunk. Bejártam a 80-as évek rock and roll zenekarait. Kialakultak a cucc tulajdonos cégek. Volt a P.Mobil, az Omega, a Multimedia cucc, meg az ORI-s Nemes Lacival az élén. Amíg zenekari technikus voltam az ORI által kiadott hivatalos papírom volt. Nagyon belemélyedtem ebbe az egészbe, rengeteg buli van mögöttem.
Mi az emlékezetes abból az időből?
A Tabán bulik, Hobo koncertek, Mini. Kis cégként nagy dolog volt, hogy csinálhattuk. Az alternatív vonalon sokat dolgoztunk pl. a Carott fesztivált a PECSA-ban, Európa Kiadót, VHK-t, PUF-ot. Lassan bejöttünk a rock szakmába, mint Klemm cucc.
Hogy kerültél az Omegához?
Éppen Hobo turnét csináltam, mikor szólt Tibusz, hogy írjam a dátumokat februártól áprilisig, diktálta a helyszíneket, mert indult a Tátrai Band Charlie-val, aki akkor jött haza. Mondta, hogy Omega cucc lesz és én meg megyek vele. Külsős hangmérnökként mentem. Tavasszal még alig volt közönség, de ősszel már teltház volt mindenhol.
Utána még sokáig a volt ORI-s holmin dolgoztunk Nagy Jani és Czimmerman Pali barátommal. Nagyon jó stáb volt. Csábítottak az Omegás kollégák, hogy dolgozzak Frenreisznek. Én mondtam, hogy nem, sok éve dolgozom Ervinnel, nem megyek. Viszont külsősként sokat dolgoztam oda is. Egyik Pál Utcai bulin, vagy Kiadó, már nem is tudom, mondta Karesz, hogy Nagy Janival ne menjünk le a koncertre, itt kell lennünk Pesten, mert vett egy Meyer cuccot. Magyarországon először mi voltunk, akik ilyen gyári felszerelést összeraktunk. Janikával felszereltük. A BS-ben láttuk, hogy hogyan volt felriggelve a Dire Straits koncerten, azt mi is megcsináltuk sikeresen. A cég képviselője gratulált. Következő évben már Karesznál voltam.
Kik voltak a kollégák?
Az induló stáb Kraft Tamás, Nagy Jani, Győző meg én. Irdatlan motyó volt és ennyien voltunk rá. Kraft Tamással alakítottuk ki a rendszert, ami mai napig is használatos, ha valamit nem tudtam, hívtam a papíros barátomat, Micut (Marcell Miklós) és segített.
Lassan nőtt a stáb, bővült a technika. Karesz mindig hozott valamit külföldről, amit ajánlottak neki, én meg mondtam, hogy vigye vissza, mert ez gagyi, hozzon helyette mást. Addig gagyiztam, míg a Kraft elnevezett Gagyinak. Nagyon jó csapat volt, sokat tanultunk egymástól.
Beindultak a bulik?
92-ben az első Omegás bulim a Demjén volt. Aztán jött az LGT a Nyugati Pályaudvaron, ott support voltam, mert Farkas Laci, Lobo kevert, utána a Piramis öt BS koncert, Népstadion Omega, majd Hungária, Neoton, Illés-Metro-Omega, és még nagyon sok nagy koncert. Sok külföldi előadóval is dolgoztam mint frontkeverő, köztük Al di Meola, John Mayal.
2005-ben felálltam, barátságban elváltunk Karesszel, azóta önálló, szabadúszó vagyok. Nagyon jó időszak volt ez, szerettük egymást a szakmában, cégtől függetlenül. Buli után leültünk dumálni egymással, segítettük egymást. Annak idején ebbe a szakmába bárki bekerülhetett, de ha emberileg nem volt alkalmas úgyis kihullott. Most csináltunk egy céget több kollégámmal, mi szakemberek összefogtunk azért, hogy ne híguljon fel ez a szakma. Mert ennek mi tettük le az alapjait, hiszen korábban nem volt ilyen. Szeretnénk megőrizni a szakma színvonalát. Sajnos mára nincs becsülete ennek a munkának, és ez baj, ezen változtatni kell!
Hogy látod a mai szakmát?
Nem akarok én bántani senkit, kinőttem már abból, hogy bárkit is fikázzak, de ebben a mostani fiatalságban nincsen semmi szakmai alázat, iszonyú nyomulás, törtetés, olcsón kell csinálni mindent, mert akkor lesz sok buli, referencia semmi. Tisztelet a kivételnek. Volt egy utánunk jövő generáció, akik odajöttek kérdezni, ja és tudtak köszönni! Manapság mindenkinek van papírja, mindenki „tud mindent”. Én úgy hívom őket, hogy pluginesek, csak a hallást nem lehet ugye betölteni a keverőbe. Amikor megérkezik a „nemköszönő” a koncert helyszínére, ahol én vagyok az átlátó, akkor úgy kezdem, hogy nullára állítom a keverőt, mondván, „ne haragudj ez egy szellemi termék, azért kapsz gázsit, hogy te csináld meg!” Régen nem kellett ilyet tenni, mert becsültük, segítettük egymást. Ma meg, ha úgy hagyom, hogy jól szóljon a buli, és nem tudják meg, hogy miattam, mert a „nagytudású” csak odaállt, akkor legközelebb már nem kell mennem, hiszen őt látták a keverő mögött. Szégyen, nincs a munkánknak becsülete, mert minden buli lemegy valahogy, de nem tudják mitől lehetne jobb?
De haladni kell a korral. Ha megjelenik egy új digitális pult, én már bújom, ha lehet hazaviszem és megtanulom, és a cégemen belül átadom a tudást, tanítjuk egymást, ez egy szellemi tőke.
Rengeteg felszerelés van az országban, csak keveseknek van szakértő gárdája. A másik gond, hogy a koncertekből befolyó pénz, nem oda folyik, akik miatt ott van a közönség. Aránytalanság van, a zenész szakmánál nem marad pénz, elviszik a rendezvényszervező, manager cégek. Sok esetben hozzá nem értők dirigálnak, irányítanak és ha a zenekar nem lép fel, mert a szerződést megszegték azzal, hogy nem teljesítették a technikai igényeket, akkor gyorsan aláássák a zenekar tekintélyét, hogy ne hívják őket arra a környékre. Itthon a „hozzáértő” szervezők azt is meghatározzák, hogy hova kerüljön a keverőállás, holott, egy külföldi produkciónál nem kérdés, hogy a nézőtér közepén helyezkedik el, hiszen az a produkció része, anélkül nincs koncert.
Stúdiózás?
Mostanában elkezdtem ezzel is foglalkozni, de igazán az élőt szeretem. Az a helyzet, hogy én mostanában nem nagyon hallottam igazán jó hangzású magyar lemezt. Dinamikátlan, agyon masterizált. Régen nem volt olyan, hogy külön master stúdió. Jól kell felvenni a sávokat és jól kell hangszerelni. Manapság szinte már a konyhában, kockás abroszon megcsinálják a lemezeket mert így olcsóbb, ezért a hozzáértő szakemberek meg nem jutnak munkához.
Mi kell ehhez a szakmához?
Ma a hangtechnikai szakmában, mindenki hangmérnök akar lenni, de ez hülyeség. Ha nincs meg az affinitása a zenéhez, nincs hallása, nem alkalmas rá. Legyen akkor rendszertechnikus, de sajnos azt sem tudják, hogy mi is az. A hangmérnök olyan, mint a karmester, nála fut össze minden. Ezért kell hozzá zeneműfaji ismeret is. Ha van műszaki, technika tudás, az jó, de ehhez tehetség kell, mint a művészethez. Alázattal kell kezelni ezt a szakmát mert ez egy csapat munka. Akkor mindenki tudja a feladatát, mert ma egy cucc összerakása legalább olyan fontos, mint a hangmérnök, monitor keverő feladata, vagy a stage road munkája.
Jelenleg kikkel dolgozol?
Demjén, Charlie, Zorán. Többek között ők a nagy öregek, a mai napig meg tudják tölteni az Arénát. Az utánuk következő, fiatalabb generáció – a teljesség igénye nélkül - pl. Ákos, Tankcsapda, Quimby, KisPál stb. még szintén megtöltik, de már ők is legalább húsz éve kezdték! Aztán jön egy nagy űr, amit be tudnának tölteni igazán tehetséges zenekarok – mert nagyon sok van ilyen -, csak sajnos nem tudnak „szóhoz jutni”.
Ebben nagyon hibásnak tartom a médiát, ezeket a „tehetségkutató” karaoke műsorokat. Én úgy látom, ott sem az igazán tehetségesek jutnak tovább, vagy nyerik meg. Ez megalázó a szakmára nézve, mert a műsor után ezek a „sztárok” a fellépéseiken csak cd-ről énekelnek. Mindezek mellett tehetséges fiatal, vagy kevésbé fiatal zenészek meg nem hallhatók a rádiókban, a tévékben nincs olyan műsor, ahol bemutatkozhatnának. Pedig látom a koncerteken, hogy lenne rá igény. Zenei alapműveltség és a fül hiányzik ebből a szakmából.
Csordás Zoltán (2013)
2015. augusztus 13. 07:58