MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - Phrenia

Folytatva a megkezdett hagyományt – ami korábban a Hangfoglaló Magyarország/Öröm a zene Tehetségkutató döntőseit mutatta be – a holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok, szólisták létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti. A sort a Phrenia zenekarral folytatjuk...

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Nagy Zoltán – ének, Gordán Julián – gitár/ének, Sebők Szabolcs – szintetizátor/vokál, Nagy Attila – gitár, Simoni Iván – basszusgitár, Horváth Péter – dob. A zenekar terve 2012 végén pattant ki Szabi, Zoli és Julián fejéből. Általuk született meg a Pokémon rajzfilmzene valamint még pár pop szám metál cover-je. Szerencsére az átdolgozásoknak nagyon jó volt a visszhangja. Ezek után érdemesnek látták a srácok, hogy összehozzanak egy teljes zenekart és belekezdtek a tagok toborozásába.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

A zenekar egyik fő célja a disco-pop és a metál közönségét kicsit közelebb hozni egymáshoz, mert hatalmas ellentét van a két tábor között. Valamint olyan dalokat írni, amikkel tudjuk a közönséget és magunkat is szórakoztatni... eközben talán sikerül valami olyat is létrehozni, ami kiállja az idő próbáját.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Leginkább talán a szinti és a 3 tiszta ének teszi egyedivé a zenekart, Zoli és Julián is nagyon egyedi hangszínnel vannak megáldva, Szabi pedig a vokáljaival sokat rátesz még erre, de ezt valójában azoktól kellene megkérdezni akik hallgatnak bennünket, mert mi nem látjuk kívülről magunkat csak a visszajelzésekre tudunk hagyatkozni.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Mi bizakodva tekintünk előre, hiszen még csak 2 éves a formáció. Hogy meddig és hová jutunk el ez még a jövő titka. Sajnos a zeneiparnak az a része, amibe mi is tartozunk nincs épp a legjobb helyzetben. Az hogy merre tart a magyar zeneipar sokban függ attól is, hogy mit kapnak az emberek a pénzükért... meg persze, hogy mi megy épp a fő médiafelületeken.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Nagyon pozitív az, hogy vannak tehetségkutatók, ahol a kezdő és még ismeretlen bandák esélyt kapnak arra, hogy bemutatkozzanak. Jó azt is látni, hogy szinte minden stílusban lehet találni fiatal bandákat, akik szívvel-lélekkel zenélnek.

A negatív dolgok meg talán a zeneipar túltelítettsége, valamint az, hogy rengeteg nagyon jó banda van és ezért talán nehezebb ma érvényesülni, mint régen.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Ha őszinték lehetünk akkor egy határozott nem. Bár egy Tankcsapda szintű zenekar meg tud élni, de aki a metál színtéren mozog most, annak kell hogy legyen egy biztos anyagi háttere.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Sokat romlott az utóbbi évtizedben. Szerintünk nem is lehet összehasonlítani a régi hős időket a mostaniakkal.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Mindenkiben ott van a potenciál, de ahhoz hogy valakiből igazi világsztár legyen, el kell mennie Magyarországról, ahogyan Báthory Zoli is tette. Nagyon nehéz kitörni a világpiacra.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Nekünk eddig csakis pozitív élményeink vannak. Nagyon sok jó cimbit szereztünk pl. Claps for Caroline, Sunset, AWS, Marauders.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

A magyar zenei utánpótlás nagyon erős, hihetetlen jó zenészek vannak. Az megint csak más, hogy mennyire becsülik meg az emberek a zenészeket.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Vannak jók is rosszak is. Sok helyen az a baj, hogy minden évben szinte ugyanazok az előadók teszik ki programot. A nagy fesztiválok meg lassan az átlagembernek szinte megfizethetetlenek.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Nagyon sokat számít, hogy egy adott klubbot ki és miért üzemeltet. Sokan nem fektetnek elég energiát a reklámba. Utána meg legtöbbször a zenekarokon csattan az ostor. Az elmúlt időkben sokat változtak az emberek is, a klubszokásaik is. Ezekhez kell alkalmazkodni. 

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Erre szerintünk nincs épkézláb válasz. Sokat számítana, ha a média kicsit jobban felkarolná a rock, metál zenekarokat. Rengeteg fiatal tehetség és zenekar van, jobban oda kellene figyelni rájuk. \,,\ 

Köszönjük a beszélgetést...

2015. augusztus 2. 07:22

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA