Egy hétig otthon voltam, majd hazajöttem...
Pacziga Linda beszámolója a 2015. évi Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborról... Egy nagy csomaggal a kezemben és egy kiskutyával a hónom alatt megérkeztem, itthon vagyok. Évek óta itt lakom, most mégsem találom a helyem a lakásban. Ahogy körbejártam, meglepődtem, milyen klassz a konyhánk, régen láttam ilyesmit. Úgy éreztem, egy hónapja jártam itt utoljára, pedig csak egy hete indultunk el a Gitármánia Táborba. De ott valahogy másképp telik az idő, óráról órára rengeteg élményt gyűjtünk, majd estefelé régi és új barátok társaságában próbáljuk a fejünkben rendszerezni a feltorlódott gondolathalmazt. A helyszínen ez nem sikerült, most pedig a kanapén ülök, a lábamnál Márklárral, és csak ezen kattogok. Mivel nincs itt senki, akivel megoszthatnám, leírom!
Minden Tábor első napján, hétfőn délelőtt érkezik a tanárok és a diákok nagy része a már technikailag jól felszerelt, berendezett helyszínre. A megnyitón még sok a magányosan álldogáló fiatal, pár órával később az esti koncertre már haveri társaságok, vagy akár tábori zenekarok tagjaiként érkeznek. Este a büfé környékén folytatódik az ismerkedés, barátkozás, aztán kedden reggel kezdődik a munka. Nem véletlenül használom a „munka” szót. Ebben a táborban rengeteg program közül lehet választani, de egyik sem kötelező. A táborlakó maga dönthet arról, hogy bejár az órákra, kurzusokra, vagy inkább végigalussza az egész hetet.
|
Szerintem idén a résztvevők komolyan dolgoztak azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a hét napból, és ezzel együtt remekül szórakoztak. Amellett, hogy sokan jártak az állandó tanárok és a meghívott művészek előadásaira, közel negyven olyan zenekar alakult, akik néhány nap alatt összepróbáltak egy 2-5 számos műsort, áthangszereltek ismert szerzeményeket, és nagyon sokan saját dalt is írtak. Az énekesekből és énekelni szerető hangszeresekből 16 tagú kórus alakult, akik a hét végén három szólamot magabiztosan megszólaltatva énekeltek el egy ismert pop dalt. Rengeteg új dalszöveg született, a gálán sok angol nyelven íródott világsláger szólalt meg a scrácok által megírt magyar szöveggel. Többen demofelvétellel, és profi zenekari fotóval a kezükben indultak haza a Táborból. Látva, hogy mennyire fontos a táborlakók számára, hogy szakmailag minél több tudást magukba szívjanak, már nem volt meglepő, hogy az önérvényesítéssel kapcsolatos előadásokon is rengeteg kérdés hangzott el, akár az önmenedzselésről, akár a pályázatokról vagy a rádiók működéséről volt szó. Persze, mindez nem pusztán a jelentkezők lelkesedésének és elszántságának köszönhető. Andrásik Remo 22 évvel ezelőtt elhatározta, hogy szervez egy könnyűzenei tábort, és a felesége, Detti segítségével létrejött a Gitármánia Tábor. Szerintem a Tábor azért lett azóta az ország nagyon fontos zenei eseménye, mert Remo nem csupán egy rendezvény lebonyolításához keresett társakat, hanem egy szellemiség, egy értékrend közvetítéséhez is. Ezért a tanárok, előadók, hangmérnökök, és a hangtechnikát és hangszereket biztosító cégek képviselői valójában egy ügyhöz csatlakoztak, és a munkából így egy komoly küldetés lett, a stábból pedig egy nagy baráti társaság. Mindenki azon van, hogy a táborlakók az egy hét alatt minél többször átélhessék azt az örömöt, amit a zenélés/együtt zenélés ad, és hogy megkapják a megfelelő szakmai segítséget, biztatást, útmutatást, esetleg a táboron kívül is. Ezt meg is hálálják a fiatalok, az utolsó napokban többször hangzik el a tanárok szájából a következő mondat: „Megtörtént a csoda!” Megtörtént idén is, és ennek mindannyian együtt örültünk, csak mosolygó embereket lehetett látni mindenhol a táborban. |
 |
A kis zenészmennyországunk közösségének helyi tagjai is vannak. Velünk örülnek a büfé dolgozói reggel 8-kor és éjfél után is, és az az ember is, aki a tábor biztonságáért felel. És ott van még az a két szakember is, akik egész évben minden nap azért futkosnak, hogy a házakban minden működjön. Az egyikük egy délután épp egy villanykörtével és egy szerszámmal szaladt a faházak felé, amikor meglátott, majd kért tőlem egy Gitármánia Táboros passzt, és azt mondta: „Én is szeretnék ilyet, mert örülök, hogy minden évben egy hétig ehhez a csapathoz tartozhatok!”
Számomra mind a tíz tábor, amiben részt vettem, kicsit más volt. Az, hogy milyen, múlik azon, hogy épp milyen fiúk/lányok jönnek zenélni, és hogy kik a vendégek. És legalább ennyire azon is, hogy én milyen vagyok. Tíz év alatt sok minden változott az életemben, indultam már Szolnokra a saját pillanatnyi helyzetemből adódóan szomorúan, bizonytalan állapotban, boldogan, magabiztosan, bizakodóan és elszántan is. A hét nap elteltével mindig egy tanulsággal jöttem haza. Beszéltem olyan emberekkel, akik több év táborozás után elmondták, hogy mindig ugyanazok a beszélgetések hangzottak el, minden alkalommal esténként az új felszerelésekről és a jó zenészekről dumáltak a többiekkel, és úgy érezték, nem tud nekik többet adni a tábor. Én pont az ellenkezőjét élem meg újra és újra. Szinte felfoghatatlanul sok pozitív hatás ér minket egész nap, ott helyben nincs is idő arra, hogy feldolgozzam mindezt. Ezért időnként megélem a mélypontot is, ami szerencsére a napközbeni és az esti programok közti fél–egy órában le is fut. Viszont arra már nem marad agykapacitásom és energiám, hogy bármit egóból kezeljek le. Kegyetlenül őszinte vagyok magammal, és ez elindít egy gondolatmenetet, aminek mindig legalább egy felismerés, rácsodálkozás a vége. És már tudom is, merre tovább, mit kell csendben megoldanom magamban, és mit kell elvégeznem büszkén és elszántan. Amint ezt tudom, már nincsenek felesleges beszélgetések, pedig senkinek sem mesélek erről. Egyszerűen csak pont arra a kurzusra megyek be, vagy abba a beszélgetésbe csöppenek bele, ahol épp elhangzik az a három-négy mondat, ami közelebb visz a megoldáshoz. Szerintem ilyen körülmények között érzékenyebbé válunk (persze, csak aki hagyja magát), könnyebben találunk egymásra a hasonló gondolatainkkal, mint a hétköznapi életünkben.
Remélem, én is tudtam valakinek adni legalább egy olyan gondolatot, ami őt viszi majd előrébb!
És még egy dolog! Azt már említettem, milyen sokat tanultak a gyerekek, de azt is meg kell, hogy jegyezzem, hogy mi is sokat tanulhatunk tőlük! Én az idei tanulságom felismeréséhez, és a további lépések megtervezéséhez is rengeteget kaptam tőlük!
Köszönöm!
Pacziga Linda
2015. július 28. 07:34