MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Akai Pro AMX és AFX bemutató

Az AMX és AFX az Akai Pro első, kimondottan DJ felhasználásra tervezett készülékei. A fejlesztés során a cégcsoport másik márkájánál, a Numarknál már jól bevált, fejlett megoldásokat alkalmazták, így igen impozánsra sikerült a bemutatkozás. A két termék teljesen egyforma méretű készülékházban kapott helyet, a megszokott „deck controller” méret biztosítja a már meglévő eszközeinkhez történő könnyű illesztést, illetve a könnyű hordozhatóságot.

Az eszközökkel teljes értékűen láthatjuk el a Serato DJ alapú rendszerünk teljes vezérlését, két lemezjátszóval karöltve pedig profi DVS rendszerré alakíthatjuk pultunkat, jutányos áron.

AMX

Az AMX látja el a keverési funkciókat, ezeken felül transport és szinkronizációs műveleteket is végezhetünk. A felszereltség igen impozáns: fő- és csatornánkénti (!) kivezérlésjelző, filter (filter roll módba kapcsolható), érintésvezérelt EQ gombok, valamint Mini Innofader, amivel az elérhető egyik legprofibb megoldást kínálják a scratch DJ-k számára.

A hátoldali RCA bemenetek kapcsolhatóak, így vonal- illetve lemezjátszó szintű vezérlőjelet is fogadhat Serato szoftverünk. A mellékelt, teljes verziójú Serato DJ mellé ebben az esetben meg kell vásárolni a DVS kiegészítőt. Ezzel a  a jelenleg legolcsóbb Serato DVS rendszert építhetjük ki, minden felhasználó legnagyobb örömére. A Serato-tól megszokott módon, a készüléket csatlakoztatni kell, ha a szoftver legtöbb funkcióját használni szeretnénk, a kompakt kialakítás miatt már nem akadály ez, akár utazás közben sem.

A kezelőszervek beépítése a legmagasabb igényeket is kielégíti, komoly igénybevétel esetén sem kell attól tartani, hogy meglazulhatnak, valamint a kupakok is megfelelően illeszkednek, elhagyás ellen biztosítottak.

Hangzás tekintetében szuperlatívuszokban beszélhetünk, a legmagasabb kategóriában helyet foglaló kontrollerekkel megegyező (vagy jobb) hangminőséget tapasztalhatunk. A 24-bit/96 kHz értékekkel operáló interfész a legtöbbet hozza ki a számítógépünkön található zenéinkből. Mivel a tápellátás kizárólag USB-ről történhet, így a maximálisan elérhető jelszint valamivel alacsonyabb, de így is elegendő hangosabb környezetben történő monitorozáshoz.

AFX

A pár másik tagja, az AFX az effektek maradéktalan vezérléséért felelős. Ugyanazokkal a minőségi jellemzőkkel bír, mint az előbb ismertetett AMX. Természetesen a vezérlőelemek kiosztása és jellege a mai divatot tükrözi: a két effekt bank bármelyike hozzárendelhető a virtuális deckekhez. A Serato DJ effektjeinek minősége óriási fejlődésen ment keresztül, mióta az iZotope céggel kooperálva bocsátja a DJ-k rendelkezésére. Az előbb említett flexibilitással együtt a létező összes effekt kikeverhető, de ha nem szeretnénk ezzel bíbelődni, vásárolhatunk kiegészítő FX készleteket, amikkel tényleg csak egy kézmozdulat a kedvenc dalunkban hallott, összetett effekt reprodukálása.

Az AFX alsó részén 8 kisméretű, de jól használható, határozott nyomáspontú performance pad található. A padok másodlagos funkciókkal is bírnak, ezért az RGB háttérvilágítás nem csak mutatós, hanem szükséges is. Ráadásként a padok alsó sora transzport funkciókkal is bír, így indíthatjuk, szinkronizálhatjuk is a dalt a padok alsó sora segítségével. Az egyedülálló „érintés” funkció itt is a legjavát nyújtja: beállítástól függően az adott effekt csak addig él, amíg „csavarjuk”, így a kiállás végén elengedve azonnal visszaállunk az eredeti értékekre. Ezzel a megoldással minden esetben biztosak lehetünk, hogy a hangulat tetőfokán sem hibázzuk el a felpörgések változatos effektezését.

A felső részen a touch strip vezérléssel a kereső és pitch funkció mellett akár egyszerre is „tekerhetjük” a különböző effektek gombjait, így egy ujjmozdulattal elláthatjuk két kezünk munkáját.

A készülékhez ajándékban kapjuk a Serato egyik legújabb kiegészítőjét, ez pedig a „Flip”. Egy egészen új megközelítésben használhatjuk rögzített Cue pontjainkat, az ezekkel való játékot rögzíthetjük, majd szettünk tempójában visszajátszhatjuk, egészen új frázisokat kreálva. Rendkívül hasznos tulajdonság a „turntabilism” művelőinek, segítségével hamar átláthatjuk a vágni kívánt minta új lehetőségeit, és létrehozhatjuk meglepő kombinációnkat.

Az Akai Professional a két készülékével teljesen új dimenziókat nyitott meg a mobil- illetve performance DJ-k világában. A sokrétű felhasználási mód és naprakész lehetőségek szavatolják a DJ egyéniségének, játékstílusának átadását, a világszínvonalú Serato DJ szoftver és az Akai Professional építési minőségének köszönhetően.

Shizuka (New Level Empire) / Nádasi Zoltán

 

2015. június 14. 13:32

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA