MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KORG varázsló a Kőbányai Zenesuli klubestjén

A Kőbányai Zenei Stúdió klubnapi rendezvényén tegnap a KORG billentyűi kerültek a figyelem középpontjába. Az Audmax Kft-vel és a Hangáruházzal együttműködésben mindig más hangszer, hangcucc vagy berendezés kerül terítékre. A KORG szintiket most is, mint ilyenkor szokás, egy volt kőbányais diák mutatta be: Cséry Zoltán. Ráadásképpen énekesnő partnerével Pákai Petrával eljátszottak pár szerzeményt frissen debütált kislemezükről.

Milyen érzés volt újra a Kőbányai Zenei Suliban előadóként?
 
Imádok visszajárni a volt sulimba. Ha ez az iskola nem "jön" szembe velem, akkor valószínűleg én most ezekre a kérdésekre sem válaszolok. Egy álom valósult meg anno, amikor felvettek ide. A tanáraim pedig kiválóan adták át minden tudásukat.
 
Fontosnak tartod az ilyen visszacsatoló eseményeket?

Persze, nagyon is. Hét éve végeztem a suliban, ez sok idő...Van, hogy rám köszönnek diákok, ha néha bemegyek még. Én őket már nem ismerem, de pozitív visszacsatolás az, hogy valakik követik a régi kőbányais diákok útját. Párszor felléptem itt amióta vége lett a diákéveknek, mindig valami kellemes borzongás fogott el.


 
Milyennek látod a mostani diákokat?

Óriási a fejlődés. Fura, de ez köszönhető az iszonyatos mértékben áramló internetes dolgoknak is. Nyolc-tíz éve mi még cd-ket írtunk egymásnak, s szó szerint küzdöttünk egy-egy jó lemeznek a megszerzéséért. Nap mint nap látok új tehetségeket, akiknek nagy része az intézménybe járt. Örülök hogy megy az "ipar"! A modern fiatalok szó szerint szívják magukba a tudást! Ez az iskola olyan mint egy nagy család, és ez nagyon fontos és óriási dolog.
 
Zeneszerző, hangszerelő és előadó is vagy. Hogyan találkoztál a KORG-al?

Warnusz Zsuzsi (Budapest Voices hangszerelője, vezetője) említette anno, hogy demonstrátort keres a KORG. Izgalmas kihívásnak tűnt. Mivel életem első szintije egy KORG volt, máris szimpatikus lett a dolog. Beballagtam a hangszerboltba, és megkezdtük a közös munkát. Lassan tíz éve vagyunk ebben a jó viszonyban. Nagyon sok segítséget kapok a cégtől, akár az élő produkcióimhoz, akár stúdiós munkáimhoz egyaránt. Minden új eszköz landol nálam, kipróbálhatom, tekergethetem. Büszke vagyok arra, hogy KORG-endorser vagyok. Legújabb dalunk (Patché zenekar)  felvétele során is például KORG szintikkel hangszereltem mindent, tehát csupa "vasakkal". Megtisztelő, hogy ilyen lehetőségek állnak a rendelkezésemre.

A KORG RK-100S NYAKBA AKASZTHATÓ SZINTETIZÁTOR

Odaszögezi a tekintetet a színpadon. Egy billentyűzet, amely lehetővé teszi, hogy szabadon játsszhass.

A három színben megjelenő, stílusos fa test a billentyűsök számára is lehetővé teszi, hogy az énekesek és gitárosok vetélytársaiként főszerephez jussanak a színpadon. Most, harminc évvel később, az RK ismét feltámadt. Bár a felületek íveltebbek lettek, a lényeg, az eredeti és méltán népszerű megjelenés, mit sem változott. A modern testnek és a vékony billentyűzetnek köszönhetően karcsúbb és könnyebb lett. Míg az eredeti változat megszólaltatásához külső hangmodul kellett, az RK-100S egy belső, analóg modellezéses hanggenerátort is magában rejt. Az új szolgáltatások és funkciók között két Ribbon kontroller, Arpeggiátor és Vocoder is található, valamint a "kedvenc" gombok, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyakran használt hangokat eltárolhassuk és egyetlen gombnyomással előhívjuk.

A beépített hanggenerátorral megszólaláshoz egyszerűen csak egy audio kábelt kell csatlakoztatnunk.. Az MMT hanggenerálás nem egyszerűen a szokványos analóg szintetizátor hullámformák, azaz a fűrészfog és a négyszög létrehozására használható, hanem további oszcillátor algoritmusok, például formáns hullámformák, zaj és PCM előállítására is alkalmas. A kétszáz program között bármely zenei műfajhoz megtaláljuk a megfelelő hangszínt. A hangszínek megszólaltatásához akár Arpeggiator-t is használhatunk.

Az RK-100S-ben az MS-20 miniből ismert, 37 hangból álló, vékony billentyűzet található. Ennek köszönhető, hogy a hangszer kicsi és könnyű. Az MS-20 mini stílusú billentyűk tökéletes egyensúlyt teremtenek a méret és a játszhatóság között.
Mivel az RK-100S célja, hogy biztosítsa az aktív játékot, a hangszer két Ribbon kontrollert kapot: egy rövidet a nyakon, melyet bal kézzel lehet manipulálni, és egy hosszút a billentyűzet előtt, mely jelentős mértékben megnöveli a lehetőségeket.
Monó mini Jack bemenete mikrofon bemenetként is működik. Külön megvásárolható headset mikrofont csatlakoztatva lehetőség nyílik a Vocoder használatára, de azt is megtehetjük, hogy audió lejátszó csatlakoztatásával kedvenc zenénkre játszunk.
Az RK-100S, AA méretű alkáli vagy újratölthető nikkel-metál hidrid elemekről működtethető, a PC-n futtatható szerkesztő szoftver segítségével pedig saját hangokat is készíthetünk.

 
Annyi billentyűs hangszer van a világon. Miért éppen a KORG a kiválasztott?

Ha egy mondatban kéne megfogalmazni, akkor ezt mondanám: felhasználóbarát és van lelke a soundoknak. Ez olyan, hogy beleszeretsz a hangszereik hangjába, könnyű kezelhetőségükbe, szóval hozzád nőnek. A TRITON-om 10 éve társam, és a mai napig letaglóz a hangja. Ez is egyfajta szerelem. Ezt csak egy zenész értheti :-)
 
Petra a Kőbányai Zenesuli tanára. Véletlenek egybeesése, hogy vele alakítottad a Patché-t?

Petrát több mint tíz éve ismerem. Sokat játszottunk anno együtt, és tavaly kértem fel, hogy énekelje el a dalaimat a szerzői estemen. Ez annyira jól sikerült, hogy azóta már megszületett a közös zenekar is. Kiderült, hogy dolgunk van egymással. Visszatérve a kérdésre, véletlenek nincsenek :)) Petra zseniális előadóművész, ilyen énekesre vágytam mindig is. Ha kell szétszedi a színpadot, ha kell akkor pedig simogat a hangjával. Spirituális találkozás volt a miénk, azt hiszem.

Új zenekar, új dalok, új klip. Mondanál erről néhány szót?

Régóta bennem volt már, hogy szeretném dalba önteni polcon lévő szövegeimet. Én se tudtam hogy van egy ilyen oldalam mint a szövegírás, de aztán amikor egyre több dalszöveg született meg, eljött az idő, hogy keressek egy énekest ezekhez. Alig egy éve létezünk Petrával, nagyon feltölt az együtt dolgozás, a próbák, a kreatív munka. Ennél jobbat nem is kívánhatnék.  Ezerrel dolgozunk, két klip már meg is jelent tőlünk, utóbbit („Mozi” c. dal) most áprilisban forgattuk négy teljes napig Barta Imre operatőr-rendező barátunkkal. Ez már megtekinthető az ismert videómegosztón. Megjelent emellett egy kislemezünk is „Nem tudtam” címmel. Nyárra új dalokkal készülünk, újabb videoklipel, és exkluzív helyszíneken szeretnénk játszani kedves közönségünknek. Mindig igyekszünk valami extra dologgal megspékelni a koncertjeinket.

Milyen bulik lesznek a közeljövőben?

Ahogy lesznek részletek, közölni fogjuk az időpontokat.
 
Hol követhetünk titeket a weben?

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/patcheband

Youtube-on pedig már látható az új dal s klip: http://youtu.be/XEZ65UNIIz0

Illetve az ismert webes zeneböngészőkön/áruházakban is fent vagyunk:
Mozi (single)
iTunes: https://itunes.apple.com/us/album/moz...
Google Play: http://goo.gl/8kV0pL
Spotify: https://open.spotify.com/album/20h0rR...
Deezer: http://www.deezer.com/album/10071034

Nem tudtam (EP)
iTunes: https://itunes.apple.com/us/album/nem...
Google Play: http://goo.gl/ANu1cp
Spotify: https://open.spotify.com/album/5NYQEZ...
Deezer: http://www.deezer.com/album/10079166

 

 

2015. május 6. 11:17

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA