Beszélgetés Váczi Eszterrel...
A Hölgy elsősorban énekesnőként ismert. Roppant érdekes hangszínével a Jazz+Az egyik vokalistájaként tűnt fel a zenehallgatóknak - közben egy, a budapesti éjszakai élet egyik híres bandájának frontján, a Szörp-ben is hallhatta a közönség. Aztán megalakult egy quartet, ahol szintén Ő áll középen, tehát arcot és személyiséget ad a csapatnak. Az viszont kevesekben tudatosul, hogy a rendkívül színes, egyéni stílusú és ötletes szövegekért is Ő felel… Váczi Eszternek tettem fel kérdéseket egy olyan sorozat keretében, ahol kifejezetten női szövegírókat "interjúvolok" meg.
Tudatosan kerültél a zenei pályára?
Zenei általánosba jártam, ahol mindenkinek jó hallása, jó hangja volt. Itt még nem éreztem magamban semmiféle elhivatottságot. Később, a gimnáziumi éveim elején találkoztam először jazz zenével. Érdekes módon először csak instrumentális jazzt hallgattam, ami kevésbé populáris, mint a műfaj énekes verziója, mégis teljesen a hatalmába kerített a harmóniai világa, a hangulata. Persze hamar jöttek az énekesnők is, de itt sem a nagy klasszikusokkal kezdtem, hanem Diane Schuur-ral vagy Joni Mitchell-el. Ezekben az években döntöttem úgy, hogy a Jazz tanszakon szeretnék továbbtanulni.
Külső szemlélőként/hallgatóként úgy ítélem meg, hogy a különleges hangszíned és a zeneiséged egyenes úton vitt az énekesnői pályára … hogyan jelent meg benned a szövegíró?
Tulajdonképpen eleinte kényszerből. Még a Szörp zenekar idején voltak szárnypróbálgatásaim, mert nagyon szerettünk volna lemezt csinálni, és mivel a repertoárunk sőt, az a néhány saját szerzeményünk is angolul íródott, minden kiadó, akivel ez ügyben tárgyaltunk azzal kezdte, hogy magyar szövegek kellenének. Zárójelben jegyzem meg, mennyit változott a világ, ma szinte izgalmasabb egy zenekar itthon, aki angol nyelven készít saját anyagot. De visszakanyarodva a Szörphöz, írtam három-négy magyar szöveget is, amelyeket rendszeresen játszottunk koncerteken,de aztán soha nem állt össze egy nagylemeznyi anyaggá. Azokat a szövegeket is maximálisan vállalom a mai napig, annál is inkább, mert a Keresd velem című dalunk is ebben az időszakban és eredetileg ennek a formációnak íródott, csak aztán feldolgoztuk az első Quartet lemezen swinges felfogásban. Annyi bizonyos, hogy ekkor még a szövegírás iszonyú kihívást jelentett nekem, és borzasztó nehezen ment. Nem gondolom, hogy a végeredmény ettől még erőltetett lett volna, de az biztos, hogy ekkor még nem kaptam rá az ízére és a lendületére, csak jóval később a Quartetnek íródott lemezek alkotói munkája során.
Emlékszel melyek voltak azok a mások által írt dalszövegek, amelyeknél azt érezted, hogy Te is akarsz ilyet “csinálni”?
Amíg mások szövegeit énekeltem, eszembe sem jutott, hogy nekem kellene írnom. A saját számaink, a saját stílusunk azután alakult ki, hogy magam mögött hagytam azokat a produkciókat, ahol mások számait énekeltem. Onnantól kezdve, hogy a fiúkkal (Gátos Iván, Gátos Bálint, Schneider Zoltán, Mike Zsolt –most már Gyenge Lajos) elhatároztuk, hogy abbahagyjuk a sztenderdezést, és saját számokat írunk, fel kellett vállalnom a saját gondolataimat, mert csak ettől tudtam / tudom Sajátnak tekinteni, amit csinálunk. Ez nem jelenti azt persze, hogy ne éreztem volna magaménak és ne szerettem volna azokat a dalokat nagyon is, amiket más szerzőktől adhattam elő.
A Jazz+Az-ban Geszti Péter mellett rengeteg izgalmas sort volt alkalmad megénekelni… akkoriban már írtál szövegeket? Azok a szövegek hatással voltak a sajátjaidra?
Nem, mint ahogy ezt már korábban említettem kronológiailag a saját utam elindulása a Jazz+Az korszak után következett, akkoriban még nem jutott eszembe, hogy valamikor én is szövegeket fogok írni. Amikor írok, legyen az szöveg, vagy zene, gondosan ügyelek arra, hogy minden hatást kiiktassak. Soha nem olvasom mások szövegeit, és igyekszem a lehető legkevesebb zenét hallgatni, annyira félek attól, hogy akár tudattalanul is átveszek képeket, vagy dallamfoszlányokat.
De ami alapvetően megkülönböztet más szövegíróktól, az az, hogy én nem tartom magam hivatásos szövegírónak, mivel másoknak képtelen lennék írni. Vagyis nem vagyok ilyen értelemben profi. Kizárólag a saját lelkivilágomból, élményeimből, véleményemből, gondolataimból táplálkoznak a szövegeim, ami ideális esetben harmóniába kerül a hallgatóimmal.
Mit tanultál tudatosan illetve tudat alatt Geszti Pétertől?
Például, hogy néhány óra alatt is meg lehet írni egy jó szöveget.
Van egy rituáléd? Hogyan kezdődik az alkotás folyamata és hogyan megy a kidolgozás? Mit érzel alkotás közben?
Az első két lemezünk esetében (Vissza hozzád, Eszter kertje) úgy írtam, hogy a zenészek alapokat, hangulatokat küldtek nekem, amelyeket hallgatva rögtön valamilyen irányba terelődtek a gondolataim, a zene által inspirálva. Én az esetek 80 százalékában dallammal együtt írom a szöveget, ezzel szabadkezet adva saját magamnak a frazeálás, a ritmika, a rímek terén. Ritka az, hogy egy meglévő énektémát is feljátszik a zongora, vagy a gitár, mert általában nehezebben boldogulok azzal, ha úgymond rá kell húznom a szöveget a kötött dallamra. De már erre is volt példa. Abban az esetben, ha a zenét is én írom, szintén valamilyen módon együtt jön a szöveg az ének dallammal. Most először történt meg viszont, a harmadik lemezünk (Belső tenger) írása közben, hogy először megírtam egy "költeményt", és azt zenésítettem meg. Ez az eset egyébként pontosan azt jelentette számomra, hogy a szövegeimet szeretném olyan szintre hozni, hogy valamelyest irodalmilag is lehessen értékelni, és egy kerek egészként működjön, csak úgy, elolvasva, anélkül, hogy az ember kötné hozzá a zenét. Ami még talán újabb keletű dolog, hogy az utóbbi egy-másfél évben elkezdtem jegyzeteket készíteni egy kis füzetbe, mindenféle hirtelen jött témáról, ami később jól jöhet szövegírásnál. Ez a módszer nagyon bevált, mert most például elővettem olyan ötletet, amit már nagyon régen lejegyeztem, és talán az egyik legszebb szám kerekedett ki belőle az utolsó albumon. Hogy mit érzek alkotás közben, az attól függ, hogy mennyire szorít a határidő. Amikor tavaly nyáron a stúdiófelvétel előtt egy héttel kaptam meg vagy négy számötletet a többiektől, miközben a gyerekeimmel próbáltam túlélni a 45 fokos hőséget a Balatonnál, akkor nem annyira a lelkesedés, mint inkább a gondterheltség dolgozott bennem. De igazából, ha már megszületik az első versszak, elkezdem élvezni egy történet születését, és az nagyon jó.
Te hogy látod, milyen “képeket festesz” a szövegeiddel? Milyen Váczi Eszter világa?
Azt hiszem, ezt nem nekem kellene megfogalmaznom. Remélem egyre színesebb. Egyre inkább próbálok elrugaszkodni a nagyon hálás, de emiatt aztán sokszor klisészerű szerelmi témáktól. Ha mégis ilyen kerül papírra próbálom máshonnan, esetleg szokatlanabb oldaláról megvilágítani azt. Az utolsó lemezünkön már kifejezettem törekedtem arra, hogy külső szemlélőként mutassak be történeteket.
A Váczi Eszter és a Quartet-ben, mint alkotó a magad ura vagy? Mit gondolsz, segíti az alkotói munkát, ha elvárásokkal kell szembenéznie? Vagy éppen attól nyílik meg benned a művész, hogy olyanra fested a képet, amilyenre szeretnéd?
Abszolút szabadkezet kapok. De ennek az az oka, hogy más nem tolongott különösebben a zenekarból, hogy szövegeket szeretne írni, a másik pedig, hogy pontosan tudják a zenésztársaim, hogy attól leszünk hitelesek, hogyha az, aki elől áll, teljesen magáénak érzi az egészet. Azt azért feltétlenül meg kell említenem, hogy a számok zeneileg közös alkotás eredményeképpen jönnek létre, pontosabban mindenki hozza a saját számait, számötleteit, úgyhogy mindenki kiveszi a részét a munkából. Ettől vagyunk Váczi Eszter és a Quartet, nem pedig csak én mint szólista. Ezt sokszor nem veszik figyelembe.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? Mit tudtál ebben megvalósítani?
Igazából mindhárom lemezünkre nagyon büszke vagyok, mert addig nem adok ki a kezem közül egy hangot, egy betűt sem, amíg azt nem érzem, hogy maximálisan vállalható. Ha ki kellene emelnem számcímeket, akkor sem egyet vagy kettőt emelnék ki, hanem jóval többet, mert mindegyiknek külön tartalma van, nehéz lenne összehasonlítani egy balladát egy ironikus hangvételben megírt gyorsabb tempójú számmal.
Nemrég beszélgettem egy nagy magyar jazz-zenésszel az idősebb generációból, és mondott egy számomra érdekes dolgot… szerinte nagyon nehéz Magyarországon egy alkotónak feladatot találnia magának. (Neki egyébként sikerül, úgyhogy nem panaszként beszélt a témáról.) Te hogyan látod ezt a kérdést?
Mi volna számodra a Nagy Feladat dalszövegíróként?
Megütni azt a szintet, mint a „Nagyok” közben megmaradni annak, aki vagyok… (hm, ez még rímel is).
Lombos El Marci
2014. június 29. 11:48