MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

2 Barátokra és legendákra emlékező lemezzel érkezik Vinnie Moore januárban

A 2015-ös, nagy sikerű Aerial Visions után ősszel új lemezzel jelentkezett Vinnie Moore: a UFO és Alice Cooper egykori gitárosa január 19-én Budapesten, a Dürer Kert színpadán is bemutatja majd a Soul Shifter című friss albumot. Pár hónapja jelent meg Vinnie Moore Soul Shifter című, kilencedik szólólemeze. A felvételeken Richie Monica és John Pessoni dobol, Michael Bean játszik basszusgitáron, John Cassidy áll a szintetizátor mögött, vendégként pedig többek között Rudy Sarzo (Ozzy Osbourne, Quiet Riot) és Jordan Rudess (Dream Theater) is feltűnik.

Vinnie a shred gitározás, azaz a gyors és nagy hangterjedelmű, virtuóz futamokra épülő játékstílus egyik első képviselője, akinek többek között kilenc szóló- és hat további albuma, és egy koncert-DVD-je is szemlélteti kiemelkedő technikai felkészültségét. Moore 2003 óta tagja a legendás angol hard rock csapatnak, a UFO-nak, de feltűnt Alice Cooper oldalán és a Vicious Rumors-ban is, a ’90-es évek elején pedig a Rush Roll The Bones turnéján szerepelt nyitófellépőként.

„A UFO tagjaként és önállóan is volt lehetőségem körbeturnézni a világot az elmúlt 16 évben. A friss lemezt pár éve kezdtem írni, és nagy odaadással dolgoztam rajta a turnék között. – mondta el Vinnie. – Az anyag meglehetősen eltér a korábbiaktól. Vannak olyan elemek a dalokban, amikhez hasonlót már lehetett hallani tőlem, de sok területen jobban beleástam magam a zenei kivitelezésbe. A lemezen egyszerre találhatók erőteljes, lendületes dalok és balladaszerű, lélekkel teli darabok is, hiszen ez utóbbi mindig az életem fontos része volt. Jammeléshez hasonló szakaszok is vannak, úgyhogy összességében ez a leginkább érzelmes, hangulatokkal és lélekkel teli darab a lemezeim között.”

„Tiszteletem jeléül a Brother Carlos című dalt Carlos Santanának ajánlom, a Gainesville Station pedig egy zenébe foglalt kalapemelés Steven Gaines előtt. Mindketten hatalmas hatással voltak rám diákkorom óta. Amikor valami megérint, akkor az rögtön megjelenik a zenémben is. Így dolgozom fel az engem körülvevő világot. Így amikor az egyik nap arra a hírre ébredtem, hogy Chris Cornell meghalt, nagyon mélyre kerültem. Elmentem a stúdióba, és ekkor született meg a Mystified című dal.”

„Több ilyen nem tervezett történés eredményezte azt, hogy ez a lemez afféle tisztelgés azon emberek előtt, akik sokat jelentenek nekem. A Soul Rider című dalt például egy régi kedvencem, az Allman Brothers zenéje ihlette, és éppen a kompozíción dolgoztam, amikor Greg Allman halálhíre megérkezett. A Heard You Were Gone pedig régi barátomnak és zenésztársamnak, a nemrég váratlanul eltávozott Elliott “Dean” Rubinson-nak szól.”

A lemezen persze azért megjelenik Vinnie életigenlő, humoros oldala is, többek között a Kung Fu Grip vagy a Funk Bone Jam című dalokban is. Előbbit itt hallgathatjuk meg:

A lemezbemutató turné január 19-én érkezik Budapestre, amikor zenekarával együtt a Dürer Kertben láthatjuk majd Vinnie Moore-t. Vinnie Moore előtt Csiszér Levente gitáros projektje, a Levi Fantasy is játszik, méghozzá a friss, Odyssey című lemezt bemutatva. 100 éve még nem gondoltuk volna, hogy a jövő elhozza nekünk a genetika vagy a kvantumfizika csodáit, a holdra lépésről nem is beszélve. Az új lemez koncepciója szerint egy számítógép virtuális útvesztőjébe csöppenünk, ahol a kibertér fogságából való kiúthoz egy női alakba bújt mesterséges intelligencia érkezik a segítségünkre. A 23 tételből álló lemezről itt hallgathatunk meg egy részletet: https://youtu.be/hppwO4yCE8g

......................................................................

a Livesounds bemutatja: Soul Shifter Tour 2020
2020. január 19., vasárnap 20 óra
Budapest, Dürer Kert
Vinnie Moore, Levi Fantasy koncertek
Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában, és a www.tixa.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.vinniemoore.com/
http://csiszerlevente.com/

https://www.facebook.com/pg/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/2496254363940263/


 

2020. január 18. 06:42

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA